Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.89
bux:
152092.2
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Búcsúlevelet vett az állam 14 millió forintért

Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg az állam a Központi Antikvárium péntek esti budapesti árverésén.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumleletére nyolcmillió forintos kikiáltási árról indult a licit, végül 14 millió forintért vásárolta meg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, amely élt elővásárlási jogával.

A levél egy családi hagyatékból került elő. Annak érdekében, hogy a nemzeti kincsnek számító dokumentumot ne lehessen engedély nélkül kivinni az országból, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ védetté nyilvánítási eljárást indított az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére.

Nagysándor József honvéd tábornok nagybátyjához, Nagysándor Imre kalocsai érsek orvoshoz és családjához írt levelének érdekessége, hogy október 6-án, a kora hajnali órákban kelt, míg a vértanúk többsége már október 5-én megírta búcsúlevelét.

Bálinger Béla, a Központi Antikvárium vezetője az MTI-nek korábban elmondta, hogy annak az esélye, hogy egy ilyen kordokumentum ennyi év után előkerüljön, szinte a nullával egyenlő, tudomása szerint hasonlóra az elmúlt évtizedekben nem is volt példa.

A Központi Antikvárium árverésén Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni hagyatékából mintegy 30 könyv került kalapács alá, a költő saját kezű dedikációjával vagy a neki ajánlott sorokkal. A hagyaték összes darabja gazdára talált.

A tételek közül a legmagasabb áron, 7 millió forintért kelt el az 1932-es Szegedi Kis Kalendárium, amely a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának 1929 és 1938 között megjelent kilenc évkönyvének az egyike, a költő feleségének írt ajánlásával. A kiadvány kikiáltási ára 400 ezer forint volt.

Nagy volt az érdeklődés a Meredek út című verseskötet első kiadása iránt, amely a költő ajánló soraival 3,4 millió forintért cserélt gazdát. Élénk licitemelkedés mellett 420 ezer forintnál ütötték le Török Sophie Sirató című kötetének számozott példányát, a címlapon "Radnóti Fifinek" szóló dedikációval.

Kikiáltási áron, 800 ezer forintért kelt el a Dózsa-féle parasztfelkelés korabeli beszámolója. A Nürnbergben, 1514-ben készített röplap címlapján Dózsa trónon ülve látható.

Élénk licitharc mellett, kikiáltási árának több mint ötszöröséért, 26 millió forintért talált gazdára Bolyai Farkas nemeuklideszi geometriai rendszerének első kiadása, amely fiának, Bolyai Jánosnak világhírű munkáját, az Appendixet is tartalmazza. Nyomdai feljegyzések szerint a művet mindössze 500 példányban publikálták.

Művelődéstörténeti kincsnek számít Tersztyánszky Antal, Hont vármegyei követ emlékkönyve, az 1832-es, 1836-os pozsonyi reformgyűlés emléke. A kiadványban a 165 résztvevő bejegyzése található. Az aranyozott bőrtokkal ellátott írás kikiáltási ára 500 ezer forint volt, majd 600 ezer forintért cserélt tulajdonost.

Sokan érdeklődtek Széchenyi István Lovakrul című tanulmányának 1828-as, első kiadása iránt, amelyben a szerző a lótenyésztéssel és lóversenyekkel kapcsolatos gondolatait foglalja össze. A címlap elé beragasztott levélen Széchenyi német nyelvű ajánlása olvasható. A kiadvány leütött értéke jóval meghaladta 600 ezer forintos kikiáltási árát, és végül 3,2 millió forintért kelt el.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×