Infostart.hu
eur:
365.73
usd:
321.35
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Az Egyesült Államokban fejezi be A játékost Hajdu Szabolcs

Az Egyesült Államokba készül, hogy befejezze a megfeneklett, félig leforgatott A játékos című Dosztojevszkij-adaptációt Hajdu Szabolcs, akinek a Délibáb című filmjét a héten mutatták be a magyar mozik.

Hajdu Szabolcs az MTI-nek elmondta, a Délibáb című filmje egyértelműen parabola, szerinte az alkotásban jelen lévő jelentések a világon mindenhol behelyettesíthetők. "Például a kanadai fekete közösség vagy az izraeli, a török közönség is be tudja helyettesíteni a saját elnyomóját és vélt megmentőjét" - fogalmazott a Fehér tenyér, a Tamara vagy a Bibliotheque Pascal alkotója, kiemelve: igyekeztek a konkrétumokat, például a karakterek előtörténeteit háttérbe szorítani, hogy a lehető legkevésbé legyen szociografikus jellege a filmnek.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben tekintette előképnek Jancsó Miklós filmjeit, például a Szegénylegényeket, Hajdu Szabolcs azt felelte, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az idén elhunyt rendező életművét, ha a pusztára megy valaki forgatni. "Egyértelműen felmerül az ő neve, mint ahogy Szomjas Györgyé, Tarr Béláé is. (...) Nem volt szándékomban erőteljesen megidézni ezen alkotók szellemét, de mégis beszüremlenek a képekbe az ő filmjeik" - tette hozzá. Megjegyezte, hogy Jancsó Miklóssal mindig is lelki rokonnak érezték egymást: érdeklődésük tárgya hasonló, de másképp közelítenek hozzá.

A Délibáb irodalmi alapjául Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellája szolgált, Hajdu Szabolcs korábban trilógiát is tervezett a 2005-ben elhunyt alkotó műveiből. "Sajnos ez már nem aktuális. Ennek sok oka van, például hogy ennek a filmnek nem szabadott volna ennyi ideig készülnie. Belefáradtam, megcsömörlöttem, valami mást kell ezután csinálnom".

A rendező a Te országod című novellából tévéjátékot készített a közmédia Hajónapló-sorozatába, ez egyébként a saját munkái közül a kedvence, korábban szerette volna nagyjátékfilmmé bővíteni. A rasszizmusról szóló, Csóka című novella adaptációjáról pedig azután tett le, hogy elkészült Fliegauf Benedek Csak a szél című filmje. "Ha nem készült volna egy ennyire erős film, belevágtam volna" - árulta el.

A rendező arról is szólt, hogy míg a Fehér tenyér bemutatója előtt a szülei véleményétől tartott, most a főhőst, a bujkáló futballistát játszó Isaach De Bankolé reakciójára volt a leginkább kíváncsi, hiszen nemcsak a forgatókönyv változott meg, hanem a leforgatott jelenetek is jelentősen átalakultak a vágás során. "Nagyon meglepődött, másra számított, de nagyon tetszett neki, egészen meg volt rendülve" - idézte fel a torontói filmfesztiválon zajlott premiert, hozzátéve, hogy Bankolé az utóbbi évek filmszerepei között a legjobbnak nevezte a Délibábot. Szólt arról is, hogy a Jarmusch-filmekből is ismert világsztár kézzel leírta magának a forgatókönyvet. "El akart merülni ebben a világban, mire ideért, már benne volt egy filmben. Attól tartottam, hogy esetleg a két vízió nem fog találkozni" - jegyezte meg.

Hajdu Szabolcs elmondta, hogy a film ugyan lassú, de sikerült tartani a feszültséget, a harmonikus tempót végigvinni. A vágás során nemcsak a ritmust pontosították, hanem a jelentéseket is kutatták: minden jelenet, szekvencia mögött rejlik egy állítás vagy egy kérdés. "Ha lefordítanánk ezt a filmet, akkor kijelentő mondatokból és kérdésekből állna. Ezeket próbáltuk minél pontosabban megközelíteni a vágás során: ami nem tartozott hozzá a kérdéshez, kijelentéshez, azt kivettük" - magyarázta.

A film ugyanakkor végig a western műfajjal játszik, kliséket fordít ki és értelmez újra. A westernben például a technikai haladást, a civilizált világot szimbolizáló vasút egy lerobbant kisvonatként szerepel Hajdu filmjében. A filmbeli kisvonatot egyébként nekik kellett megépíteni, mert a valóságban az sokkal rosszabb állapotban volt, ami viszont már groteszk, parodisztikus hangulatot vitt volna a filmbe. "A valóság túl szánalmas volt nekem" - hangsúlyozta, kiemelve, hogy a díszleteket Rajk László tervezte.

Hajdu Szabolcs hangsúlyozta: Balmazújvárosban vetítették először csütörtökön a filmet, az első vetítésre a környéken élők, valamint a filmet segítők (rendőrök, tűzoltók, közmunkások) kaptak meghívást, azok az emberek, akik valószínűleg önerőből nem tudnák kifizetni a mozijegyet. "Nekem ez sokkal fontosabb, mint bizonyos fesztiválok" - jegyezte meg. A Délibáb látható a nagyobb vidéki városokban, emellett nemzetközi fesztiválokon is vetítik: Stockholm, Tallinn, Prága, Goa, Marrákes, Palms Springs következnek.
Egy film elkészítése nagyon megterhelő tud lenni, a Délibáb esetében viszont még több akadályt gördítettek elénk - fogalmazott a rendező, aki szerint így nem lehet dolgozni, hiszen folyton kizökken saját alkotói ritmusából.

"Úgy érzed, hogy be vagy zárva egy történetbe, és nem tudsz belőle kilépni. Ez nagyon kimerítő" - tette hozzá, felidézve, hogy az első támogatásokat még 2009-ben kapták meg, a forgatást azonban csak három év múlva kezdhették el, a film pedig csak most, 2014 végén kerül a közönség elé. "Bosszantó dolgok történtek útközben, például a hitelvesztés a külföldi partnerek irányában. Emellett pedig elkészültek hasonló témájú filmek, mint például a Django vagy a 12 év rabszolgaság..." - idézte fel a nehézségeket. "Soha nem vártam ennyire egy filmnek a végét. Pedig a Délibáb nem bonyolult, hiszen egy helyszínen játszódik. A filmet körülvevő világ, a finanszírozás körülményei, a társadalmi légkör tette nehézzé" - vélekedett.

Hajdu Szabolcs jelenleg az Egyesült Államokba, Las Vegasba készül, de ő nem tekinti ezt "disszidálásnak", inkább tanulásnak. "Elmegyek, mert frusztrál ez a légkör, nem tudok benne 100 százalékosan a dolgaimra koncentrálni. Ez pedig beteggé teszi az embert, depresszióssá" - jegyezte meg. Amerikában a félig már leforgatott, ám elakadt Dosztojevszkij-adaptációt, A játékost készül befejezni.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×