Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.25
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Újra hasít a magyar film?

A Magyar Filmhét, az alkotói szabadság és a filmforgalmazás kérdései is szóba kerültek a budapesti Katona József Színházban Újra hasít a magyar film? címmel megtartott hétfő esti vitaesten.

A KP - kultúrpolitika Veiszer Alindával című beszélgetéssorozat keretében megtartott est résztvevői - Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Török Ferenc filmrendező és Pusztai Ferenc producer - egyetértettek abban, hogy a szakmában békére lenne szükség, és immár idejétmúlt a Filmalap és a Magyar Filmművészek Szövetségének (Filmszövetség) szembenállása.

Havas Ágnes elmondása szerint a Filmszövetség tartja fenn magának a jogot a Magyar Filmszemlék megrendezésére, így ilyen néven nem akartak filmes seregszemlét indítani, másrészt az október 13-án kezdődő rendezvény rendhagyó lesz abból a szempontból is, hogy három év magyar filmtermését mutatja be.

Mint hozzátette, a Filmhét ügyében azért nem egyeztettek a Filmszövetséggel, mert az "soha egy jó szót nem szólt" a Filmalapról, sőt, illegitimnek tartja azt.

Török Ferenc a Filmszövetség választmányi tagjaként is úgy vélte, hogy nem volt okos dolog a Filmhét körül "frontot" nyitni, hiszen más területeken, például a filmforgalmazás kapcsán merülnek fel a lényegi kérdések.

Pusztai Ferenc producer hozzátette: egyre többen úgy érzik, hogy a Filmszövetség nem képezi le a szakmát, nem azokkal a problémákkal foglalkozik, amire a szakmának igénye lenne.

Veiszer Alinda ekkor elárulta, hogy a beszélgetés szervezői megkeresték a Filmszövetséget is, melytől azonban nem sikerült senkit elhívni.

Három filmrendező videobejátszásokban üzent: Gárdos Péter a két szervezet közötti ellentéteket kárhoztatta, Gigor Attila nem akart állást foglalni a Filmalap és Filmszövetség vitájában, de azt elismerte, hogy a szerzői filmek visszaszorulásával kapcsolatos félelmek nem igazolódtak, Groó Diána pedig a hagyományokkal való teljes szakítást kérte számon a Filmalapon.

Havas Ágnes beszámolt arról, hogy a Filmalap fennállása eddigi három éve alatt 8,5 milliárd forint támogatásról döntött, ebből 6 milliárdot már át is utalt, ennél több támogatható forgatókönyv véleménye szerint nem érkezett. Mint hozzáfűzte azonban, az oda nem ítélt keretet is támogatásokra fordítják a jövőben.

Török Ferenc elismerte, hogy néhány éve még megalkuvásnak érezte a Filmalaphoz pályázni, de aztán a külföldi pénzből félig leforgatott filmje befejezésében segített neki a szervezet, ami segített eloszlatni a rendező előítéleteit.

Pusztai Ferenc szerint az "egyablakos rendszer" helyett - miszerint csak a Filmalapnál lehet játékfilmre magyar állami forráshoz jutni - szerencsésebb lenne egy diverzifikáltabb modell, akár regionális filmalapokkal. Havas Ágnes ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy magánpénzből is lehetséges játékfilmet forgatni, ahogy azt elmondása szerint a Filmhét ezt bizonyítani fogja.

A Pálffy György Toldi-filmtervével kapcsolatos vitákra kitérve a Filmalap vezetője hangsúlyozta, hogy egy 2,5 milliárd forint költségvetésű filmről van szó. "Ebből a pénzből hat játékfilmet le lehet forgatni, ezért annak olyannak kell lennie, de a Gyuriban van egy makacsság" - fogalmazott.

Mint közölte: Pálffy György "az elmúlt 20 év legjobb forgatókönyvét" tette le az asztalra, de ez egy történelmi kalandfilm, amiben a rendezőnek nincs gyakorlata; a beszélgetés résztvevői mindenesetre reménykedtek abban, hogy még októberben sikerül megoldást találni a vitás kérdésekre.

A megszólalók részéről kritikák érték ugyanakkor a hazai filmforgalmazás rendszerét. Havas Ágnes emlékeztetett: a Filmalap a producerek számára kiírt egy marketingpályázatot, és kötelezővé tette a bemutatók előtti, fókuszcsoportos tesztvetítéseket.

Pusztai Ferenc elismerte ezek hasznosságát, úgy vélte azonban, hogy ezzel a filmek ugyan jobbak lehetnek, de nem jutnak el hatékonyabban a magyar nézőkhöz, nagy régiókban szűntek meg ugyanis a játszóhelyek, máshol pedig ugyanannyiba kerül a mozijegy egy magyar filmre, mint egy amerikai szuperprodukcióra.

Havas Ágnes az egész estés animációs filmekre vonatkozó nézői kérdésre válaszolva kifejtette: ezeket sokkal tovább tart előkészíteni, zajlanak azonban Milorad Krstic Ruben Brandt című filmjének munkálatai, és a Kecskemétfilm Az elvarázsolt királykisasszony című produkciója is rövidesen indul.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×