Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
317.13
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Magyar film az Opuzen Film Fesztivál hivatalos programjában

A Balogh László bohócdoktor hivatásáról készült Dr. Lala című dokumentumfilm egyedüli magyar alkotásként került be a horvátországi opuzeni filmfesztivál hivatalos programjába, a 435 nevezett munkából a legjobb 24 közé.

Dr. Lalát egy harminc évvel ezelőtti műsornak, a Cigánykeréknek köszönhetően ismerhette meg az ország, azóta bohócdoktorként rendszeresen járja a kórházakat, hogy felvidítsa a sokszor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekeket. A másfél éven keresztül készült dokumentumfilmben Dr. Lalát, alapítványa fenntartásáért folytatott küzdelmét és hivatásának történetét ismerheti meg a közönség - közölte a produkció az MTI-vel.

A film Halász Glória második egészestés munkája, a rendezőnek, a Váci Börtönszínház tagjairól készült Vasfüggöny című filmjét 2011-ben mutatták be. A Dr. Lala operatőre Várnai Péter, vágója Márton Dániel, zeneszerzője pedig David Javori.

Az augusztus 18. és 23. között Opuzen városában zajló seregszemlén egészestés, dokumentum-, rövidfilm és animációs kategóriákban oszt díjakat a nemzetközi zsűri, emellett kihirdetnek sajtó és közönségdíjas munkákat is, a Human Rights különdíjat pedig az emberi jogok és az esélyegyelőség témakörét legjobban bemutató film veheti majd át.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×