Infostart.hu
eur:
361.95
usd:
316.64
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Aratóverseny és rekordkísérlet a Sarud Fesztiválon

Aratóverseny, hagyományőrző nap, vízi túrák, koncertek várják az érdeklődőket, és a leghosszabb csónakkaraván világrekordját is szeretnék megdönteni a szombaton kezdődő, kilencnapos Sarud Fesztiválon - közölte az MTI-vel a rendezvény szervezője.

Gyöngy András elmondta, hogy a fesztivál hagyományt szeretne teremteni a Tisza-tó partján fekvő településen, ezért idén már másodszor tölti meg programokkal a június 21. és 29. közé eső időszakot Sarud község. A tavalyi "tanulóév" után pályázni is tudtak, hogy a helyi turizmussal foglakozó vállalkozások a fesztivál idejére összefoghassanak, és településükre csalogassák a látogatókat - tette hozzá.

A pályázat keretében indulhatott el a sarud.hu információs honlap is, melyen a fesztivál programja is olvasható - hangsúlyozta a szervező. A fesztivál időpontja sem véletlen: már 25 éve, hogy június utolsó szombatján megrendezik a faluban a Péter-Pál napot, e köré szervezik az elsősorban a népi hagyományokat bemutató rendezvényt.

A szombati nyitónapon néptánc, népzene fogadja az érkezőket a Falumúzeumnál, ahol tárlatokat tekinthetnek meg, népszokásokkal ismerkedhetnek. Vasárnap gyermekrendezvények várják a családokat a Tündérrózsa kikötőben, lesz gyermek horgászverseny és solymászbemutató is. Másnap, hétfőn, a kikötőben rendezik a gasztronapot, a halfőző versenyt és a csónaktúrát.

Kedden és szerdán "vizes nap" lesz az Euro Strandon, kenutúrákon és vízi versenyeken, GPS-es kincskeresésben vehetnek részt az érdeklődők. A csütörtöki mesterségek napján kipróbálhatják a kosárfonást, a csuhézást, a teknővájást és a nádalást is.

A pénteki hagyományőrző napon helyi, alföldi és nemzetiségi ételeket, slambucot, cigánykáposztát, bodakot, vagyis cigány kenyeret, csigatésztával készült pörköltet kóstolhatnak a vendégek. Szombaton tartják a hagyományos kézi aratóversenyt.

A zárónapon szeretnék túlszárnyalni a leghosszabb csónakkaraván Guinness-világrekordját, amelyet tavaly is, tavaly előtt is ők állítottak föl. A 77 járműből álló karaván összekötése tavaly másfél-két órán át tartott - idézte fel Gyöngy András.

A fesztivál minden napja ingyenes.

Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×