Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Csehország a fővendége a ma nyíló Budavári Sörfesztiválnak

Csehország a fővendége idén a IV. Budavári Sörfesztiválnak, amelyen csütörtöktől vasárnapig több mint kétszáz féle, magyar kézműves és ízesített sörkülönlegességet, valamint Magyarországon nem kapható csehországi söröket kóstolhatnak meg a látogatók.

A cseh és magyar sörök mellett belga, angol, ír, német, szlovák és holland sörrel találkozhatnak az érdeklődők a négy nap folyamán. A látogatók olyan izgalmas ízeket is kipróbálhatnak, mint a birsalmás, narancsos-korianderes, erdei gyümölcsös, banános, vagy a szilvás sör.

A futball világbajnokság eseményeit óriáskivetítőkön lehet majd követni, de koncertekkel és további gasztronómiai csemegékkel is várják a vendégeket - mondta el Kurucz Dániel a program egyik főszervezője.

Az eseményen a nagy sörgyárak is részt vesznek és számos új terméket mutatnak be. Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke elmondta, hogy a nagy sörgyárak partnerként tekintenek a legkisebb sörfőzdére is, hiszen minden gyártónak azonos a célja: erősíteni a magyarországi sörkultúra fejlődését és minél szélesebb réteg számára megismertetni az egyre sokszínűbb hazai sörgasztronómiát. Hozzátette: ez az egyetlen olyan fesztivál, amelyen a magyar sörgyártók összes tagja részt vesz.

Az ízletes italok mellett különféle országok ételeiből is válogathatnak a helyszínre érkezők, az egyre népszerűbb almaborok kedvelőit pedig a Cider Ligetben várják.

Zenei csemegékről a Boney M-ből ismert Sheyla Bonnick gondoskodik, a pénteki retro buliban fellép az Animal Cannibals, a HappyGang, és a Kozmix, szombaton a Majka&Curtis duó, vasárnap pedig Caramel ad koncertet.

A vendégek a megszokott 4 deciliteres betétdíjas üvegkorsóban fogyaszthatják a minőségi italokat, de újdonságként 2 deciliteres kóstolópoharat is választhatnak.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×