Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.42
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Rekordszámú előadás a miskolci színházban

Rekordot döntött a Miskolci Nemzeti Színház a 190. évadban: a vendégszereplésekkel együtt 610 előadást játszott a társulat, ebből az ország első kőszínházában 583 színházi estén vehettek részt a nézők - közölték a teátrum évadzáró társulati ülésén, szombaton. A következő évad középpontjában Shakespeare művei állnak.

Kiss Csaba igazgató kiemelte, színes és sikeres évadot tudhatnak maguk mögött. Ezt az is bizonyítja, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozón két előadásuk is szerepel: Bródy Sándor A tanítónő című színműve Rusznyák Gábor rendezésében, és Georg Büchner Woyczek című darabja, amelyet Béres Attila állított színpadra - mondta.

Emellett a Szabó Máté által színre vitt Mozart-opera, a Don Giovanni elnyerte a Primavera' 14 Fesztivál fődíját, így a miskolci teátrum képviseli Magyarországot Pilsenben 2015-ben, Európa Kulturális Fővárosában - tette hozzá.

A "színek évadjában" az öt játszóhellyel rendelkező teátrum előadásain több mint 130 ezer néző volt jelen.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az évad drámája az idén Weöres Sándor A holdbeli csónakos című műve volt, az évad szerzőjeként Tasnádi István mutatkozott be.

Hozzátette, ebben az évadban is megrendezték mindkét nemzetközi fesztiváljukat, a Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Találkozóját, a SZEM fesztivált, és a határon túli művészek találkozóját, a Határtalan Napok elnevezésű összművészeti fesztivált. Emellett volt Diótörő-ünnep, és William Shakespeare angol drámaíró, költő, színész 450. születésnapja tiszteletére ünnepséget is tartottak, amelynek különlegessége a város új látványossága, az óriásmozaik elkészítése volt.

Kiss Csaba úgy fogalmazott, "egy nagyon-nagyon szomjas városban" dolgoznak, ahol a színházra kíváncsiak az emberek és különösen figyelnek a kultúrára, művészetre.

"Erő és színházszeretet jellemzi Miskolcot, a társulat pedig élettel tölti meg teátrum falait" - fűzte hozzá.

Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a következő évad Shakespeare jegyében telik: minden hónapban "örökbe fogadnak" majd egy darabot, az első A makrancos hölgy lesz szeptemberben.

A következő évadra 18 bemutatót terveznek - jegyezte meg az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×