Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
316.68
bux:
151793.05
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ki lett a Jó ember?

H. Csongrády Márta debreceni fotó- és képzőművész, muzeológus, etnográfus kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsváradon.

A kitüntetett méltatásakor Králik Ivánné, a Káplár László Alapítvány kuratóriumának tagja elmondta: a díjat és azzal együtt Judit Hagner, Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott példaértékű, önzetlen odaadással végzett kulturális szervezőmunkájával érdemelte ki.

A 71 éves H. Csongrády Márta hozta létre és működtette évtizedeken át a debreceni Kenézy Gyula Kórház Kenézy Galériáját, sok alkotónak adva lehetőséget a bemutatkozásra, az elindulásra a művészi pályán.

A díjazott nevéhez fűződik az Aranybika és a Mátyás Galéria, valamint nemzetközi alkotótáborok alapítása, művésztelepek vezetése is, munkája során ugyanakkor soha nem az anyagi javak motiválták, hanem a művészet iránti elkötelezettség és az emberség - mondta Králik Ivánné.

A Jó ember-díjat az idén kilencedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére. Az idei díjazottat tizenöt jelölt közül választották ki.

Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Már hagyomány, hogy az ünnepséget követően az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×