Életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésre. Még a születésnapjára is csak következtetnek abból, hogy április 26-án keresztelték, mivel abban az időben az újszülötteket néhány nappal világra jövetelük után tartották a keresztvíz alá. Apja kereskedő, a városka tekintélyes polgára volt, anyja nemesi családból származott. Tizennyolc évesen megnősült, házasságából három gyermeke született. 1586-ban vadorzásért elítélték, a büntetés elől elmenekült és 1589-ben Londonban bukkant fel, a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később lett belőle statiszta, majd az 1590-es évektől színész, rendező, de elsősorban drámaíró.

Ma már világhírű szonettjei akkoriban kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, s csak 1609-ben jelentek meg nyomtatásban. Drámáinak sorrendjét, keletkezésük időpontját csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, mivel azok kéziratban nem maradtak fenn. Shakespeare előbb olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A lóvá tett lovagok, A két veronai nemes) és történelmi darabokat (VI. Henrik, III. Richárd) írt. Következő írói korszaka a Rómeó és Júliával kezdődött, ide tartozik a Sok hűhó semmiért, a Szentivánéji álom, A windsori víg nők, az Ahogy tetszik, a Minden jó, ha a vége jó, A velencei kalmár; a királydrámák közül a II. Richárd, a János király, a IV. Henrik I-II. része és az V. Henrik.

1601-ben már a Globe színház igazgatója és résztulajdonosa volt, ez idő tájt, alkotói csúcspontján született az Antonius és Cleopatra, a Julius Caesar, a Coriolanus, ekkor vetette papírra nagy tragédiáit: a Hamletet, a Lear királyt, az Othellót és a Macbethet, de ekkor írta a fanyar humorú Vízkeresztet is. I. Erzsébet 1603-ban bekövetkezett halála után a Tudorok polgárbarát korát a Stuart-feudalizmus követte, s Shakespeare darabjai is komorabbak lettek. Ekkor született a végletesen keserű Athéni Timon, a Szeget szeggel története korrupcióról és hatalomról, a Troilus és Cressida a homéroszi kor elzüllött hőseiről. Utolsó művei a Téli rege, a Cymbeline és az életművet lezáró A vihar.

Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit nem ő találta ki, viszont színházi tapasztalatainak, a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az összegyűjtött figurák és történetek a tolla alatt páratlan stílusú, egységes és eredeti művekké álltak össze. Darabjait nem ő rendezte sajtó alá, azok súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján jelentek meg 1594-től az olcsó "quarto" kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen meghajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak), de ezek sok szöveghibát tartalmaztak a színészek gyakori változtatásai és a másolások miatt. Barátai csak halála után, 1623-ban adták ki rendes nyomtatásban drámáit, az ún. Első fóliót. Az irodalomtörténészek évszázadok óta vitatkoznak arról, tényleg ő írta-e a világirodalom legnagyobb drámáit, hiszen egyetlen kézirata sem maradt fenn, és arról sem tudunk, hogy egyetemre járt volna. Az idők folyamán felmerült, hogy az igazi szerző Edward de Vere, Oxford grófja, avagy Francis Bacon volt, de az is felmerült, hogy esetleg társszerzőkkel dolgozott.

Shakespeare 1611-1613 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott hunyt el 1616-ban, a Julianus-naptár szerint április 23-án. Végső nyughelye a városban található a Szentháromság templomban, sírkövén az állítólag általa fogalmazott felirat megátkozza mindazokat, akik megpróbálják elmozdítani onnan hamvait. Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látható, a helyi királyi színház (Royal Shakespeare Theatre) is az ő nevét viseli. Világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján felfedezhető, hazájában a nemzet dalnokaként tisztelik. Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain.