Infostart.hu
eur:
361.31
usd:
315.06
bux:
153026.9
2026. szeptember 22. kedd Móric

Madách "ajándékba" - Színházi előadáson látnak vendégül diákokat Győrben

Színházi előadással fordítja a fiatalok figyelmét Madách Imre életműve felé a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, amelynek gyűjteményében számos, Az ember tragédiája alkotójához kötődő tárgy található - közölte az MTI-vel szerdán az intézmény igazgatója.

Grászli Bernadett elmondta: a szerző halálának másfélszázados jubileumára meghirdetett idei Madách-emlékév egyik eseményeként - a győri önkormányzat anyagi támogatásával - négyszáz középiskolást látnak vendégül csütörtökön délután a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, ahol az egri Gárdonyi Géza Színház mutatja be Egressy Zoltán Vesztett éden című színművét.

Mint elmondta, a kiválasztott alkotás házasságán keresztül mutatja be az alkotó életét, kapcsolatát feleségével, Fráter Erzsébettel, akivel boldogsága mégsem lehet felhőtlen, mivel az asszonyban több a szenvedély, a romantika utáni vágy, és nem tud belenyugodni abba, hogy Sztregován töltse el az életét. Az ő karakterét ellenpontozza Madách anyja, Majthényi Anna, aki viszont következetes gazdasszony, háziasszony és anya egy személyben.

Az igazgató emlékeztetett arra: Szabó József (1902-1986) evangélikus püspök Madách Imrével és Az ember tragédiájával kapcsolatos gyűjteményét 1973-ban ajándékozta a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum elődjének, a Xántus János Múzeumnak.

A gyűjtemény olyan ritkaságokat tartalmaz, mint például Az ember tragédiájának első kiadása, melynek első oldalán a szerző eredeti kézírása látható, vagy a Lantvirágok című kötet ugyancsak első, ma már igazi ritkaságnak számító kiadása. A gyűjteményben ezen kívül megtalálható Az ember tragédiájának 93 idegen nyelvű kiadása, színházi előadásainak plakátjai, műsorfüzetei, rendezői példányai.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél

Az elmúlt évtizedek éghajlatváltozása miatt drasztikusan átalakult az évszakok szerkezete Magyarországon. Egy hazai kutatás szerint a tavasz és a nyár egyaránt 25-25 nappal lett hosszabb, így az év közel kétharmadát ez a két évszak teszi ki, miközben a hagyományos értelemben vett tél a jövőben akár teljesen el is tűnhet. Bár a melegebb ősznek és az enyhe télnek vannak kényelmi előnyei, a kitolódó nyár komoly mezőgazdasági és ökológiai kihívásokat hoz magával, amelyekhez elengedhetetlen alkalmazkodni - írja a Válasz Online.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×