Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
315.78
bux:
153558.85
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ybl-emlékév - A Várkert Bazárral együtt három kiállítás is nyílik

A megújult Várkert Bazárral együtt három kiállítás is megnyílik április 3-án az épületegyüttes déli palotáiban. A tárlatokon Ybl Miklós munkásságával, a Bazár építési munkálataival, valamint a rekonstrukció során feltárt leletekkel ismerkedhet meg a közönség.

A modern reneszánsz derült idomai című kiállításon Ybl Miklós olyan fővárosi épületeinek a tervei, archív fényképeinek másolatai, illetve egyetemi hallgatók által készített makettjei sorakoznak majd, amelyek egykor a Duna-parton álltak vagy ma is ott állnak.

A tárlat a legnagyobb részletességgel az Ybl egyik fő művének számító Várkert Bazár építéstörténetével foglalkozik. Ennek a résznek külön érdekessége, hogy a helyreállítás során az épületről levett díszítményeket, építészeti tagozatokat is a látogatók elé tár, és beavat a rekonstrukció műhelytitkaiba is.

Az Ybl-kiállítás egyik fő darabja az északi pavilont egykor díszítő, színes Zsolnay-kerámialapokból készült falkép, amely töredékes óriás-puzzleként fekszik majd az északi, úgynevezett loggiás udvar kövezetén.

Ritoók Pál, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója, a kiállítás egyik készítője korábban elmondta, hogy több mint 6000 tervlap maradt meg Ybltől, ebből válogatták ki a legértékesebb darabokat az életmű bemutatásához. Hozzátette, hogy a kiállításon eredeti dokumentumok nem lesznek láthatók, mert a 150 éves, papír alapú tusrajzokat műtárgyvédelmi okokból még nem lehet bemutatni a helyszínen.

A Várkert Bazár történetéről régészeti kutatások tükrében számol be a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Ostromok és hétköznapok című tárlata, amelyen a BTM régészei által, a Várkert Bazár kivitelezése közben talált, mintegy 750 évet átölelő, nagyszámú és sok szempontból egyedülálló leletanyagból készült válogatást mutatnak be.

A kiállítás bepillantást nyújt a terület egykori lakóinak mindennapjaiba, hiszen a középkortól a török hódoltság korának végéig számos lelet lesz fellelhető a bemutatott tárgyak között: ékszerek, ezüstpénzek, edények, munkaeszközök és faragott kövek mellett egy eredeti szemekből álló kályharekonstrukciót is kiállítanak.

A hétköznapi tárgyakon túl, az elmúlt évek legnagyobb ásatásából származó hódoltság kori fegyverleletet is bemutatnak, de a legkülönlegesebb tárgynak mégis egy női alakot formáló, csontnyéllel ellátott bicska ígérkezik.

A tárlaton számos fénykép, rekonstrukciós rajz, QR-kódos alkalmazás és az épületrészletekről lézer-szkenneléssel készült három-dimenziós film is segíti a tájékozódást az ásatási területen.

Ybl épületének rekonstrukcióját, a közelmúlt eseményeit pedig az Egy építkezés képei című fotókiállítás eleveníti fel.

A három tárlat csütörtök délután nyílik meg.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×