Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
315.78
bux:
153558.85
2026. szeptember 22. kedd Móric

Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány komolyzenei célokra

Összesen egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció elkészítésére.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az egyetem első félévi, kiemelt kategóriájú koncertprogramjainak támogatásához 350 millió forint, míg a második félévben ugyanerre a célra 300 millió forint támogatást csoportosít át az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezeti kezelésű előirányzatából.

A Concerto Akadémia Nonprofit Kft. - mint az egyetem leendő rezidens zenekara - programjainak megvalósításához 250 millió forint támogatásban részesül.

A kormányhatározat felhívja az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztost, Batta Andrást egy hosszú távú komolyzenei koncepció elkészítésére, amely feltérképezi az oktatás valamennyi szintjén és formájában az ének- és zeneoktatás, a zenei tehetséggondozás, a zeneművészeti képzés, a hagyományosan élő zenei mozgalmak, a főváros és a vidék zenei élete, valamint a magyar zeneművészet és zenepedagógia nemzetközi helyzetét, és javaslatot tesz e területek összehangolásának, fejlesztésének lehetséges irányaira.

A feladat ellátásához a határozat 100 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×