Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
315.58
bux:
153348.7
2026. szeptember 22. kedd Móric

Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat

Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat és 150 millió forintért a zsennyei alkotóházat - jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a szigligeti alkotóházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.

A felújított épületeket várhatóan 2014 júniusában adják át - mondta Halász János, aki felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonában lévő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 2013-ban kezdte meg a két alkotóház felújítását.

Hozzátette: az alkotóházak rekonstrukciós programja a tervek szerint folytatódik a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi alkotóházak, valamint a hódmezővásárhelyi művésztelep felújításával.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×