Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
315.58
bux:
153348.7
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kossuth Nagydíj - Jókai Anna: valódi megbecsülést jelent az elismerés

Irodalmi díjat alapít a Kossuth Nagydíjjal járó pénzjutalom egy részéből Jókai Anna író. A pénteken kitüntetett szerző az MTI-nek elmondta: jólesik neki az elismerés, hiszen az valódi megbecsülést jelent.

A Kossuth Nagydíjnak "azért is örülök, mert úgy érzem, kipakoltam azt a bőröndöt, amit az élettől kaptam. Ez az elismerés egy szép csat ezen a bőröndön" - fogalmazott az írónő, aki első Kossuth-díját 1994-ben kapta. Nevetve megjegyezte, hogy titokban mindig szeretett volna egy Kossuth-szobrot, amely most az elismeréssel jár, ám húsz éve még "csak" egy kitűzőt kaptak a kitüntetettek.

Megjegyezte: gyermekei hívták fel a figyelmét arra, hogy ő az első női alkotó, aki Kossuth Nagydíjban részesült. "Persze ez nem jelent semmi különöset, sosem szerettem a társadalmat férfiakra és nőkre osztani" - fogalmazott, hozzátéve, hogy nem akar ugyanakkor álszentnek tűnni, ezért bevallja, jólesik neki az elismerés, hiszen az valódi megbecsülést jelent.

"Végre meg tudom valósítani régi tervemet, vagyis hogy a díjjal járó pénzjutalom egy jelentős részét irodalmi díj alapítására fordítom" - hangsúlyozta az alkotó. Az elismerést olyan "országépítő, magyarságépítő" alkotók kaphatják majd meg, akik folytatják a magyar irodalom spirituális, Hamvas Béla, Kodolányi János, Török Sándor, Pilinszky János, Weöres Sándor, Várkonyi Nándor nevével fémjelezhető hagyományait.

Jókai Anna felidézte, hogy a Jákob lajtorjája című regénye óta az irodalomkritika gyakran helyezi műveit a "spirituális realizmus" címszó alá, amivel teljes mértékben egyetért. "Ez a kifejezés pontosan fedi azt, amit csinálok, igaz, szerintem nem a Jákob lajtorjájával, hanem a Napok című regényemmel kezdődött 1972-ben" - mutatott rá az író, aki felidézte, hogy a nagyregény, amely a magyar irodalomban először nem ellenforradalomnak ábrázolta az 1956-os szabadságharcot, egy belső, lélektani folyamattal mutatja meg, hogyan távolodik el főhőse a transzcendenciától, majd hogyan tér vissza hozzá halála előtt. "Ez volt az első lépés, ugyanakkor valóban a Jákob lajtorjájában mutatkozik meg először kiforrottan a spirituális realizmus" - mutatott rá, hozzátéve, hogy később ezt az írói látásmódot olyan regényekben vitte tovább, mint a Szegény Sudár Anna, a Ne féljetek, a Godot megjött vagy a legutóbbi Éhes élet című epika.

Írói fejlődéséről szólva kiemelte, hogy szerinte nem érdemes és nem is lehet pengeéllel szétválasztani a korszakokat. "Ez egy lassú fejlődés, amely során az ember a völgyállapotból elkezd menni felfelé egy hosszú kaptatón, és egy ponton hirtelen kinyílik a világ. Ugyanazt a tájat látja, csak sokkal magasabbról" - fogalmazott.

Jókai Anna kitért arra is, hogy a rendszerváltás előtt spiritualitását a hatalom többnyire "elidegenítő effektusnak, művészkedésnek" bélyegezte. "A tűrt kategóriába tartoztam, amiért hálát adok istennek. Az, amit én képviseltem, a materialista szocializmus alól próbálta kihúzni a szőnyeget" - mutatott rá.

Ne féljetek című művét az egyik legsikeresebb regényének tartja Jókai Anna, az öt nyelven megjelent könyvnek hamarosan a 25. kiadása lát napvilágot. Az életmű legkedvesebb darabjai között tartja számon a Napokat, amelynek csak a rendszerváltás után jelenhetett meg cenzúrázatlan változata. Megemlítette továbbá A mérleg nyelve című esszégyűjteményét, amelynek új írásokkal kibővített változata az idei Könyvhétre fog megjelenni, az elszakadt magyarságról szóló Szegény Sudár Annát, illetve 2004-es, Virágvasárnap alkonyán című verseskötetét, amelynek leghíresebb darabja az Ima Magyarországért, amely elmaradhatatlan része az író-olvasó találkozóknak, emellett született belőle zenemű, dombormű is.

Jókai Anna elárulta, hogy nemsokára jelenik meg közös kötete Korzenszky Richárd tihanyi perjellel, a könyv A hit kapuja címet fogja viselni.

"Új regényen nem dolgozom" - szögezte le Jókai Anna, hozzátéve, hogy viszont tervei között szerepel egy memoár, amelynek magában az Átvilágítás címet adta. "Két-három év múlva jelenhet meg, nemsokára elkezdem. A memoárok általában szépítenek vagy elfeledkeznek dolgokról, rosszabb esetben bosszút állnak. Én olyan istenkísértő vállalkozást tervezek, amely őszinte lesz. Elsősorban önmagammal szemben akarok őszinte lenni, a fejlődést szeretném megírni, azt, ahogyan az ember rövid élete során hibákat vét, jóvátesz, megvilágosodik" - fogalmazott a műről, hozzátéve, hogy nemcsak magáról szeretne írni a könyvben, hanem kortársairól, az országról, Európáról, valamint a politikáról is.

"Ehhez a műhöz sok energia, erő kell, csak akkor érdemes belevágni, ha ezzel be is zárom magam mögött kaput. Nem tervezem a halált, de tisztában vagyok vele, hogy már bármikor megtörténhet. Hazudni nem hazudtam, és azt hiszem ezután sem fogok, hiszen ha megálltam fiatalságomban, öregségemben kutyakötelességem az igazat mondani" - hangsúlyozta Jókai Anna.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×