Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti a minisztérium

Az életének 93. évében, pénteken elhunyt Jancsó Miklóst, Balázs Béla-díjas, kétszeres Kossuth-díjas alkotót, kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

A tárca az elhunyt családjával közösen gondoskodik Jancsó Miklós temetéséről - olvasható a közleményben, amely felidézi a filmrendező életútját.

Jancsó Miklós Vácon született. A székesfehérvári cisztercita gimnázium elvégzése után jogot hallgatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1946-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán tanult, ahol 1951-ben diplomázott.

Első önálló játékfilmje az 1958-ban készített A harangok Rómába mentek. Ezt követte az Oldás és kötés, az Így jöttem, majd az 1965-ban Cannes-ban is bemutatott Szegénylegények. A magyar történelem különböző időszakait dolgozza fel az Égi bárány, a Csend és kiáltás, valamint a Fényes szelek című alkotásában. 1972-ben Még kér a nép című filmje a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját, ugyanott 1979-ben életműdíjjal is elismerték. A magyar jelenre reflektáló alkotói korszakában készítette el a Szörnyek évadját, a Jézus Krisztus horoszkópját és a Kék Duna keringőt. Utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be - áll a dokumentumban.

Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták: 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál - Cannes, Velence, Split - életműdíjasa, a Magyar Mozgókép Mestere, Budapest díszpolgára. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×