Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A Richter csoport akrobataszáma is szerepel a budapesti fesztiválon

Csütörtökön kezdődik a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Két produkció, a Richter csoport lovas akrobataszáma és Simet László szemaforszáma képviseli Magyarországot a fesztiválon, amelynek két programjában több mint 30 produkció lesz látható a Fővárosi Nagycirkuszban - mondta az InfoRádiónak Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Richter csoport a klasszikus magyar hagyományokat mutatja be, a jövő cirkuszművészetét pedig Simet László produkciója képviseli - mondta el a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kriza Zsigmond emlékeztetett arra, hogy a budapesti cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg először, azóta az esemény egyfajta cirkuszünneppé és a világ második legrangosabb ilyen jellegű fesztiváljává nőtte ki magát.

"A jubileumra való tekintettel erre a fesztiválra minden eddiginél színvonalasabb bemutatóval készülünk. A műsor összeállításánál az volt a célunk, hogy a cirkuszműfaj minden stílusát legalább egy villanás erejéig felidézzük és a legnagyobb cirkusznemzeteket egy porondon láthassa a közönség" - emelte ki az igazgató.

A két programban így fellépnek Kína, Olaszország, Oroszország, Ukrajna és Kuba mellett Spanyolország, Németország, Fehéroroszország, Dánia és Brazília legjobb csoportjai is.

Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója kiemelte: a számok között legalább négy olyan produkció is szerepel is szerepel, amely esélyes a monte-carlói Arany Bohóc-díjra.

Az "A" műsor január 9-én egy, január 12-én pedig két alkalommal lesz látható. A repertoárban szerepel a The Godfathers nevű ukrán együttes táncos show elemekkel bővített akrobataszáma, a kanadai Duo Azelle nőies trapézprodukciója, az olasz Duo Triberti görkorcsolyapáros bemutatója, valamint a brazil Super Silva artistaprodukciója. Super Silva 14 méteres magasságban, biztosítókötél nélkül hajtja végre mutatványát.

A "B" műsort január 10-én és január 11-én lehet majd látni a ligeti manézsban. Mások mellett fellép lengődróton a kínai Huang Jang, zsonglőrködik a francia Bouglione cirkuszdinasztia ifjú tehetsége és az ukrán Valerij Tkács is, emellett színpadra lép az orosz Sztinka csoport, amely rúdszámot mutat be.

A kínai Csingtao csoportot mindkét műsorban láthatja a közönség; az egyik részben egy show elemekkel bővített lábikária számmal, a másik programban rúdprodukcióval.

Simet László óriás szemaforszámával a "B" programban lép fel. A világhírű Cirque du Soleil társulat tagja elmondta: ez a produkció a halálkerék és a magasdrótszám egyéni kombinációja, amellyel a "jövő cirkuszát" kívánja megmutatni.

Az "A" blokkban szereplő Ifjabb Richter József, a lovas akrobata csoport vezetője hangsúlyozta: "Egy artistának nagy lehetőség egy ilyen fesztiválon részt venni. A lovas akrobataszám egy tradicionális cirkuszi attrakció, amelyben ha állatok és akrobaták összhangban vannak, világszínvonalú előadást láthat a közönség".

A rendezvény január 13-án látványos gálaműsorral zárul, amelyet két időpontban tartanak meg. Az esti díjkiosztón Kris Kremo sztárzsonglőr műsorával köszönti a jubileumi fesztivált, a MACIVA pedig látványos tűzijátékkal készül.

Az esemény részeként és a hazai artistaművészek népszerűsítésére január 11-én bemutatják a magyar artisták produkcióiból álló, Álom a cirkuszban című előadást is.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×