Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
320.28
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Sok magyar drámát játszanak a színházak

Madách Imre, Vörösmarty Mihály, Molnár Ferenc, Egressy Zoltán - a magyar drámairodalom klasszikusai mellett kortárs szerzők színműveit is játsszák a fővárosi teátrumok. Dörner György, az Új Színház leendő igazgatója és Csurka István intendáns szerint azonban nem láthat elég magyar drámát a közönség. Az Inforadio.hu - a teljesség igénye nélkül - a budapesti színházak kínálatából válogatott.

"Felháborítónak tartom, (...) hogy a magyar dráma sehol nem lel otthonra. Én tehát az Új Színházat a már megszületett és a korhoz hozzászóló új magyar dráma számára akarom fenntartani" - nyilatkozta a Heti Válasz e heti számában Csurka István, aki Dörner György Új Színházában lesz intendáns.

Csurka véleményével ellentétben a színházak repertoárjában nagyon is jelen vannak a magyar drámák - klasszikusok és modernek, jól ismert szerzők és kortárs drámaírók színesítik a kínálatot.

A botrány színhelyéül szolgáló Új Színház nagyszínpadán például Molnár Ferenc 1920-ban írt vígjátékát, A hattyút nézheti meg a közönség, a stúdióban pedig Móricz Zsigmond Bethlen Miklósról szóló regénytrilógiáját Závada Pál adaptálta színpadra. A jövő évi bemutatók között is szerepel Závada neve: Jadviga párnája című 1997-es regényének drámaváltozatát Hargitai Iván rendezésében mutatja be márciusban az Új Színház, bár Dörner György kinevezése után a szerző bejelentette: műveit letiltja a repertoárból.

Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban sem kell nagyítóval keresni a műsorfüzetben a fajsúlyos magyar drámákat. Bródy Sándor: A tanító című három felvonásos falusi életképe a 20. század elejéről, Móricz Zsigmond Úri murija, Weöres Sándor Holdbeli csónakos című meséje vagy Lázár Ervin Berzsián is Dideki "képregénycirkusza" is a Nemzeti nagyszínpadán látható.

Májusban volt a bemutatója Alföldi Róbert rendezésében Madách Imre Az ember tragédiájának, és "a huszonéves fiatalok érdeklődését és kíváncsiságát" szeretné felkelteni a színház a Bánk bán - junior előadásával. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja, Mong Attila János vitéz a Gulágon című könyvéből készült dráma, valamint Esterházy Péter revüje is megtalálható a Nemzeti Színház repertoárjában.

Több "a korhoz hozzászóló új magyar drámát" is megnézhet az, aki a Máté Gábor igazgató irányította Katona József Színházba vált jegyet. Hosszú évek óta teltház előtt játsszák Egressy Zoltán kocsma-tragikomédiáját, a Portugált és Spiró György a mai magyar világról látleletet adó vígjátékát, a Koccanást. Utóbbi szerzőről Csurka István az interjúban arra a kérdésre, ha új Spiró-dráma születik, színpadra állítja-e az Új Színházban, azt válaszolta: "Mi inkább magyar szerzőket akarunk játszani", márpedig számára Spiró "nem bizonyította, hogy magyar lenne".

Tersányszky Józsi Jenő Cigányok című Grecsó Krisztán által továbbírt drámáját a romagyilkosságok után állították színpadra a Katonában. Néhány napja mutatták be a felvilágosodáskori testőríró, Bessenyei György darabját, A filozófust, és a Szputnyik Társulattal közösen tervezi feldolgozni a Katona társulata egy közös előadásban a magyar egészségügy helyzetét. Ezek mellett Weöres Sándor, Nádas Péter és Parti Nagy Lajos darabja is szerepel a repertoárban.

Pozsgai is rendez magyar drámát

A Vígszínházban Kosztolányi Dezső, Szepes Mária, Molnár Ferenc és Bartis Attila képviseli a magyar szerzőket, és október elején mutatták be a magyar drámairodalom egyik klasszikus darabját, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét.

Az is megtalálja a számítását, aki Wass Albertet szeretne nézni színházban, a Tháliában ugyanis Szerelmem, Erdély címmel Rékasi Károly állított össze egy estet a szerző leveleiből, verseiből, egyéb írásaiból.

A Dörner György által az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztjára felkért Pozsgai Zsolt is rendez magyar drámát. Október végén lesz az ősbemutatója a Budapesti Kamaraszínházban Kristóf Attila A sátán nyelve című kétfelvonásos "álkomédiájának", míg a Kossuth-díjas magyar származású svájci írónő, Kristóf Ágota egy darabját is Pozsgai Zsolt rendezésében viszik színpadra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×