Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
318.82
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Kincset érő japán viseletek négy napig Budapesten

Japánon kívül még soha be nem mutatott, nemzeti kincsnek számító kimonókkal is találkozhat a közönség Aihara Kioko, a Gésák, élő hagyomány című könyv és fotóalbum szerzőjének mindössze négy napig tartó kiállításán, Budapesten.

A Párbeszéd a kimonókkal - iparművészet és művészi szórakozás a kiotói Gion negyedben című tárlatnak a Ponton Galéria ad helyet szeptember 6. és 10. között. A keddi megnyitón 18 órától előadást is hallhatnak az érdeklődők, a kiállítást Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója nyitja meg.

Aihara Kioko tárlatán a páratlan kimonók mellett kiegészítőket - vékony selyemből készült fejdíszeket, fából készült lábbeliket és különleges zoknikat - is bemutatnak. A kiotói Gion negyed látványos divatját fotók is közelebb hozzák a nagy értékű textíliák mellett.

A Gésák című, magyarul is megjelent könyv és fotóalbum szerzője vetítéssel egybekötött előadáson beszél szeptember 6-án az urak szórakoztatását művészi szintre emelő gésák világát övező hagyományról, kézművességről, szokásokról és szabályokról.

A Magyarországra látogató szerző Jokohamában született, művészettörténetből diplomázott Tokióban. Jelenleg íróként és fotósként tevékenykedik. Több könyve és cikke jelent meg, a gésák misztikusnak tartott világán túl gasztronómiával és útikönyvek írásával is foglalkozik. Kioko Aihara egyedülálló módon nyerhetett bepillantást a gésák és az ősi japán város, Kiotó kézműveseinek világába, ennek eredményeként született meg nagy sikerű albuma.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×