Dobszay László elhunytáról a család értesítette az MTI-t, temetéséről később intézkednek.

Akadémiai székfoglaló előadását Kultusz és kultúra címmel a kultúra szó fogalmáról és etimológiájáról írta 2007-ben. E témáról szólva hangsúlyozta az MTI-nek: "A művészet soha nem avul el, az igazán fontos dolgok velünk maradnak."

Életét elsősorban a tudományos és pedagógiai munka töltötte be, 2008 decemberében mégis elfogadta, hogy megválasszák a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnökének. E tisztéről 2011. április 20-án mondott le, mivel méltánytalannak tartotta, hogy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia nevesítve nem került bele az új alaptörvénybe.

Dobszay László Szegeden, 1935. február 2-án született. Történelem- és irodalomtanulmányokat folytatott a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, tanárai Viski János (zeneszerzés), Engel Iván (zongora), Kodály Zoltán (népzene) és Szabolcsi Bence (zenetörténet) voltak.

Pályája elején, 1956-tól egy évtizeden át főként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s a magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított össze.

Kodály Zoltán és Rajeczky Benjamin hívására 1966-ban bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába. (A csoport 1974-ben az újjáalakított Zenetudományi Intézet részévé vált.) Az észak-kelet Magyarországon és Erdélyben folytatott népzenegyűjtések mellett Dobszay László intenzíven foglalkozott a népdalok rendszerezésével (a későbbiekben e munka a magyar népzene teljes régi rétegének stílusrendjében öltött testet).

Emellett összehasonlító tanulmányokat folytatott a népzene, a dokumentált történeti énekanyag területén. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett jelentősen hozzájárult a liturgikus ének kutatásához is. A források és repertoárok elemzésében, tartalmuk szisztematikus zenei osztályozásában olyan fokra jutott, hogy amikor felvetődött egy új magyar zenetörténet megírásának igénye, annak gregorián énekkel kapcsolatos fejezeteit egyedülálló szaktekintélyként formálhatta meg.

Dobszay László 1970-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kinevezett tanára lett, s még ugyanabban az évben Szendrei Jankával és Rajeczky Benjaminnal megalapította a Schola Hungarica énekkart. A magyar népzene sirató-stílusáról írott disszertációjával 1975-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1976-ban kinevezték a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetőjévé.

Tagja volt a bizottságnak, amely a zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon. 1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának, s még ugyanabban az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola újonnan alapított Egyházzene Tanszakának vezetője lett.

A gregorián konferenciák, amelyek megrendezésére 1984 óta Magyarországon kerül sor, hivatalosan a Nemzetközi Zenetudományi Társaság égisze alatt működő Cantus Planus munkacsoport találkozói.

Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. A Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatásában és előadásában.

Zenetudományi munkái ugyanakkor a XVI-XVIII. századot is átfogják, Bartók zenéjének is tekintélyes ismerője, s a monumentális Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott.