Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Csúszik a Szépművészeti Múzeum sokat bírált átépítése

Új látványterveken dolgozik a Szépművészeti Múzeum bővítésének tervezője. Karácsony Tamás Ybl-díjas építésznek ugyanis a bírálatok miatt meg kellett változtatnia az eredeti elképzelések egy részét. Az intézmény főigazgatója szerint télen elkezdődhetnek az átépítési munkálatok.

Talán sikerül dűlőre jutni a tervezőnek és a Szépművészeti Múzeum földalatti bővítését bírálóknak. Az Ybl-díjas építész, Karácsony Tamás most azon dolgozik, hogy eredeti elképzeléseit a kritikusok igényeihez igazítsa.

A tervező az KÉK - Kortárs Építészeti Központ által a múzeum bővítéséről rendezett beszélgetés után az InfoRádiónak elmondta: megvizsgálta a bírálók javaslatait, és ezek alapján vissza kell építeni egy lépcsőt, valamint az alatta húzódó teret is a megváltozott egyensúlyi helyzethez kell igazítani.

Olyan megoldást kerestünk, tette hozzá, amely a legközelebb áll a természeteshez. Karácsony Tamás azonban úgy véli, ha a lépcső oldalába helyezik a bejáratokat, akkor a közönség nem ott jut be az épületbe, ahol az természetes lenne.

El kell fogadni, hogy a látogató így nem találja meg azt a pontot, ahol beléphetne, hanem két lépéssel többet kell megtennie - fejtette ki a tervező, aki szerint el kell gondolkozni azon, mi lehet a megoldás a megadott feltételek között.

Azt nem mondom, hogy az áttervezett változat nagyon rossz, de teljes értékű nem lesz, az biztos - jegyezte meg Karácsony Tamás.

Baán László főigazgató azt infoRádiónak azt nyilatkozta: kompromisszumot kötöttek a Hősök tere és az épület megjelenéséről szóló kérdésben.

Van azonban egy pont, amitől kezdve már nem hátrálhattak meg. A mércét a XXI. századi Európához kell igazítani. Ha bárki jár a világ múzeumaiban, pontosan tudja, hogy az ilyen típusú bővítéseket már végrehajtották  - figyelmeztetett az intézmény vezetője.

Az igazgató elmondta: kényszerű, két hónapos halasztást jelent a lépcsőbejárat és az üvegkubus áttervezése. Ez azt jelenti, hogy a nyárra időzített közbeszerzési eljárás elindítása, elbírálása és az építkezés megkezdése őszre tolódik.

Valószínűleg télen elkezdődhetnek a munkák az épületen belül, tavasszal pedig lehet folytatni a külsőkkel - tájékoztatott Baán László, aki szerint másfél év múlva Budapest gazdagabb lehet egy nagyszerű, új épülettel.

Az igazgató úgy véli, a kormányváltás nem befolyásolja a terveket, mert ezeknek nem csak a kormányon, hanem az önkormányzatokon is át kellett mennie, és ott egyöntetű támogatást kaptak.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×