Infostart.hu
eur:
354.98
usd:
311.93
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kalap és gitár kerülhet Cseh Tamás legendás albérletének falára - nézze meg!

Czér Péter és Vadász György alkotása nyerte meg az I. kerületi önkormányzat által kiírt Cseh Tamás-dalok ötletpályázatot. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester elmondta: a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpáros egykori Iskola utcai albérletének házfalát díszíti majd az emléktábla.

A beérkezett 69 pályamű közül Czér Péter és Vadász György alkotása nyerte a Cseh Tamás-dalok ötletpályázatot.

Nagy Gábor Tamás az InfoRádiónak azt mondta: az alkotás a maga egyszerű, de élő szimbólumaival, egy kalappal, egy gitárral, valamint az Antoine és Desire 1970 felirattal tömören összefoglalta, amit az emberek is gondolnak. Bereményi Géza, a pályatársak és a közönség nagy része is ezt a művet tartotta a legjobbnak, így a képviselőtestület egyhangúlag döntött az alkotás díjazásáról - fejtette ki az I. kerület polgármestere.

Cseh Tamás és Bereményi Géza 1970 decemberében találkoztak először, gyorsan megszületett az Ócska cipő című dal, majd másfél évig laktak együtt az Iskola utcai albérletben, ahol dalok százai készültek el.

Ezt a házat fogja díszíteni a győztes pályamű, de arra is van lehetőség, hogy a további három díjazott alkotás is megjelenik - közölte a polgármester.

Nagy Gábor Tamás szólt arról is, hamarosan indul a tervezési, egyeztetési folyamat, és amint a társasház is hozzájárul, felkerülhet az emlékjel az épületre.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×