Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csonka András: Minden egyes nézőért meg kell küzdeni

Sikeresnek tartja a Művészetek Palotájának elmúlt öt évét az intézmény vezérigazgató-helyettese. Csonka András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kezdeti félelmek nem igazolódtak be.

A kezdeti időszak egyik nehézsége az volt, hogy úgy kellett beüzemeltetni az intézményt, hogy a közönség ebből semmit ne érezzen - mondta az InfoRádió Aréna cím műsorában az öt évvel ezelőtt megnyílt Művészetek Palotájának vezérigazgatója.

Csonka András hozzátette: az elején voltak olyan kihívások, amelyeket menet közben kellett megoldani, így például azt, hogy utólag kellett kialakítani a művészbüfét.

A másik nehézség az volt az igazgató szerint, hogy be kellett vezetni a köztudatba, és el kellett fogadtatni a létesítményt. Sok félelem volt ezzel kapcsolatban, hiszen többen úgy gondolták, nem lehet majd megtölteni az 1700 férőhelyes nagytermet. Erre az élet rácáfolt, mert majdnem minden koncert telt házzal megy - hangsúlyozta Csonka András.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek közönségszervezési gondok, mert minden egyes nézőért meg kell küzdeni - fűzte hozzá.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×