Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kamaraegyüttessel áll színpadra Zorán

Sztevanovity Zorán őszi turnéjának következő állomásaként szerda este a Ferencvárosi Művelődési Központban ad koncertet. A fellépésen több dal is elhangzik az előadóművész ősszel megjelent, 34 dal című válogatásalbumáról.

Az FMK visszatérő helyszín Zorán turnéin, ahol - kisebb előadóterem lévén - nem nagyzenekarral, hanem kamarafelállásban adja elő dalait az énekes és csapata.

Ahogy az énekes az InfoRádióban elmondta, a nézők 14 dalt hallhatnak, ugyanazokat, amelyeket a tavasszal kezdődött koncertkörútjának minden állomásán, így a Művészetek Palotájában is előadott.

Az előadáson különlegessége azonban az, hogy mindössze öten kísérik Zoránt, három vokalista, egy billentyűs és egy gitáros. Sitkei Zoltán, Kovács Péter Kovax, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara áll színpadra az énekessel.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×