Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Darvasi László kapta a Rotary Irodalmi Díjat

Darvasi László Virágzabálók című klasszikus nagyregénye nyerte el idén a Rotary Irodalmi Díjat (RID) és a vele járó hárommillió forintos jutalmat. A díjat pénteken adták át ünnepélyes keretek között, az eseményt a Duna Televízió élőben közvetítette.

A díjra hárman voltak esélyesek: Darvasi László Virágzabálók című, a Magvető Kiadónál megjelent történelmi regénye mellett Balázs Attila Kinek Észak, Kinek Dél című, a vajdasági Újvidéken játszódó, a Pesti Szalon kiadónál megjelent regénye és Boldizsár Ildikó Királylány születik című, a Naphegy Kiadónál megjelent mesekönyve. A Duna Televízió különdíját, egy-egy erdélyi körutazást a másik két jelölt, Boldizsár Ildikó és Balázs Attila vehette át.

A szervezők közlése szerint a RID kuratóriuma a nyolctagú zsűri további pontozása alapján döntött Darvasi László történelmi regénye mellett. "A zsűri magas irodalmi teljesítményeket szem előtt tartó döntését igazolja, hogy a díjazott műveire a társművészetek is felfigyeltek: Darvasi A gyújtogatók című drámáját a Nemzeti Színház Tízparancsolat című felolvasószínház sorozatában a Pécsi Országos Színházi Találkozón és a Nemzeti Színház nyílt napján is játszották" - idézi a közlemény Sumonyi Zoltánt, a RID kuratóriumának elnökét.

A Rotary Irodalmi Díjat a Budapest-Tabán Rotary Club alapította 2008-ban. A díj nyertese egy emlékplakettet és három millió forintot kap. A díj odaítéléséről kuratórium dönt felkért bírálók javaslata alapján.

A kuratórium elnöke Sumonyi Zoltán költő, író, a magyar P.E.N. Klub ügyvezető alelnöke, tagja Gömöri György Londonban élő magyar költő, a cambridge-i egyetem nyugalmazott filológus professzora és Ilia Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem professzora. A zsűri tagjai irodalommal hivatásszerűen foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkesztők, kritikusok. A grémium névsora titkos, a felkérés külön-külön történik, így a bírálók sem tudnak egymásról.

Tavaly Lator László költő kapta a Rotary Irodalmi Díjat Az egyetlen lehetőség című, az Európa Kiadónál megjelent verseskötetéért.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×