Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
315.51
bux:
149543.41
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kizárta a Zene Rádiót a pályázatából az ORTT

Kizárta az országos kereskedelmi jogosultságokra kiírt pályázatból a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt.-t a médiahatóság. Az Országos Rádió és Televízió Testülethez tájékoztatása szerint a jelenleg a Sláger és a Danubius Rádió által használt hullámsávért is versenybe szálló társaságot mindkét versenyből kizárták.

Az ORTT közlése szerint a Zene Rádió Zrt. üzleti-pénzügyi terve a piaci körülményekre vonatkozóan helytelen, nem megalapozott feltételezésekből indul ki.

A testület A Danubius Rádió Zrt., az ADVENIO Zrt., a Rádió Juventus Zrt., FM1 Konzorcium valamint a Sláger Rádió Zrt. pályázatát elfogadta.

Az Index internetes portál közben arról írt: a nagyobbik vételkörzetű országos kereskedelmi frekvencián sugárzó Sláger Rádió tulajdonosa kapta a legkevesebb pontot a két országos jogosultságra kiírt pályázat hivatali értékelése során.

A pályázatok szeptember 28-i beadása után közzétett menetrend alapján elképzelhető, hogy csak november közepén kötik meg a nyertesekkel a műsorszolgáltatási szerződést, akiknek pedig már november 19-én meg kellene kezdeniük a szolgáltatást.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×