Ki kellett zárni, hogy a kedvenceink kerüljenek fel. Az előadások alatt, amikor énekeltem, látszott, hogy a közönség mely dalokat tartja fontosnak, igazán kedveltnek. Ez az évek hosszú során kiderült. Ezek a dalok szét voltak szórva 16-17 lemezünkre. Némely barátunk unszolt, hogy csináljunk már valamilyen válogatást, ahol nagyjából együtt szerepelnek ezek a számok. Akkor a Gézával (Bereményi Géza dalszerző - a szerk.) leültünk és elég kegyetlenül kiválogattunk 43 dalt, két lemezre. Ez az Esszencia címet kapta, ami a lényegét jelenti annak, amit csináltunk. Harminc év közel ezer dalából ennyi egyáltalán nem sok. Nem volt könnyű kiválogatni.

Pályafutása kezdetén sokszor kimondatlanul kellett kimondani gondolatokat. Ennek a műfajnak milyen jövője van egy olyan világban, ahol már minden kimondható?

Furcsa váltás inkább a kilencvenes években következett be. Előtte létezett egy kódolt nyelv, egy esetlegesen nagyon komolyan kiénekelt mondat, ami alatt az énekes például mosolygott, vagy búsképű lovaggá változott. A mi generációnk értette azt a hamis tolvajnyelvet, a hatalom viszont nem. Eljött a változások ideje, amikor a problémák oly' mértékben sokasodtak meg, hogy egyáltalán nem volt szükség erre a tolvajnyelvre, végre lehetett egyenesen beszélni. A dalnak nem az a dolga, hogy kódolt nyelvű legyen, hanem az, hogy egyenesen szóljon. Ékes bizonyíték erre - és nem a magam lovát dicsérem -, hogy 1990 óta megjelent hat-hét lemezünk, melyek az életünkről szólnak. Most már nem kellett dekódolni az albérleti dumákat, hanem ki lehetett mondani. Egy koncerten ott van több ezer fiatal, akik nem hülyék, nem ostobák és nem divatból állnak esőben egy koncerten, hanem kíváncsiak, el akarnak onnan vinni valamit. Gézával nekünk ez szívet melengető dolog és talán kölcsönös is.

Megfogalmazhatók még olyan alapigazságok, mint akkor: szabadságról, tisztességről?

Nagyon. Döbbenetes, hogy pontosabban fogalmazhatók meg. Nem kell álnyelvet használni, hanem szabadon kimondható, hogy például a pénz rohadék és felzabál mindent. Ez mozgatja most a világot, de lehet róla nyíltan beszélni. Aztán hogy mennyit használ... Egy dalnak nem is feltétlenül az a dolga, hogy irtózatos igazságokat mondjon ki, elég néha annyit, mint a hetvenes években: "én is pont olyan albérlő vagyok, mint Te". A jövőnek pedig mutat valamit, mert döbbenten értesültem, hogy az elektronikus tananyagba be akarják válogatni ezeknek a daloknak egy jó részét. Nem lehet ugyanis másképp ennyire pontos tájékoztatást adni egy ma született diáknak arról, hogy mi volt a hatvanas-hetvenes évek alapérzése. Ilyen értelemben az ember nem volt haszontalan.