Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Félévezredes könyvet adtak ki az építészetről

A múlt és a praktikus jelen összeolvasztása miatt egyedülálló Palladio: Négy könyv az építészetről című munkája - mondta az InfoRádiónak Mezős Tamás. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a könyv facsimile kiadásának bemutatóján a négy éve elhunyt Hajnóczi Gáborra is emlékezett, hiszen a munka fordítása a filológus érdeme.

Megjelent Palladio: Négy könyv az építészetről című munkájának hasonmás kiadása, ami Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint az építészettörténet hallatlanul fontos dokumentuma. Vitruvius Krisztus előtt megjelent tíz könyvét követően ugyanis ez a második meghatározó építészetelméleti írás.

A műből kitűnik, mennyi mindent tudtak a régiek, amit mi elfelejtettünk - mondta Mezős Tamás, aki szerint alapvetően szakmai ismereteket közlő műről van szó, amelyet azonban a ma embere is érdekesnek, izgalmasnak találhat. A kötet bemutatja az akkori világ tudását.

Mezős Tamás rámutatott: Palladio művészettörténésznek sem volt utolsó, ő maga is dolgozott római kori emlékek feltárásán. Ebben a könyvben megtalálhatóak görög és római lakóházak tőle származó rekonstrukciói, de az építkezés menetéről magáról is értekezik a szerző, és bölcs tanácsokat is ad.

A KÖH elnöke megjegyezte: számunkra azért fontos a reneszánsz ezen korszaka, mert a Budapestet jellemző 19. század végi építészet alapvetően az itáliai reneszánszból táplálkozott. Tehát 300-350 éves késéssel tetten érhetőek azok a Palladio-motívumok a főváros építészetében, amelyek a maguk idejében újak voltak.

A kötetet a pár éve fiatalon elhunyt Hajnóczi Gábor filológus fordította.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×