Infostart.hu
eur:
352.92
usd:
305.22
bux:
135043.89
2026. június 12. péntek Villő

Sikeres turné után tért haza a Nívódíjas zeneművész

November végétől december közepéig 10 koncertből álló turné keretében koncertezett Spanyolországban és Portugáliában Kocsis Zoltán. A művészt december 15-én Nívódíjjal tüntette ki a Budapesti Román Kulturális Intézet.

Barcelonában és Madridban november 24-től hat, telt házas estén át vezényelte a Escuela Reina Sofia Zenekarát, melynek műsorán Haydn c-moll és Beethoven II. szimfóniája, valamint Mozart G-dúr zongoraversenye szerepelt, utóbbiban a művész zongorán is közreműködött. A hangversenyt a spanyol televízió is rögzítette, amely várhatóan DVD-n is meg fog jelenni. Az Escuela Reina Sofia nemzetközi hírű zeneiskola, ahol korábban Kocsis Zoltán már két alkalommal is tartott zongoraművészként mesterkurzusokat, most azonban karmesterként a zenekarral foglalkozott. Kocsis Zoltán a fiatalok oktatásáról az InfoRádiónak elmondta: fontosnak tartja a foglalkozást a zenekari művészekkel, mert a rossz zenekari rutin kiirtásával a zenészek fogékonyabbá válnak a karmester útmutatásaira.

A spanyolországi koncerteket követően Kocsis december 4-én és 5-én Lisszabonban Bartók I. zongoraversenyének szólistájaként lépett fel a Lawrence Foster vezényelte Gulbenkian Zenekarral. A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója egy héttel később ugyanezt az együttest dirigálta két egymást követő estén, amikor is Bartók Tánc-szvitje, több Liszt-átirata, Kodály Galántai táncai és Mozart A-dúr zongoraversenye is elhangzott. A közös munka kapcsán Kocsis Zoltán elmondta, megható volt hallani Bartók Tánc-szvitjét hallani 3000 kilométerre Magyarországtól egy olyan zenekar idiomatikus előadásáan, mely korábban még sosem játszotta azt.

A többhetes turnét követően december 15-én a Budapesti Román Kulturális Intézet Nívódíjjal tüntette ki Kocsis Zoltánt. A Nívódíjat a befogadó ország kulturális teljesítményeinek elismeréseként ítélik oda minden évben egy embernek. Kocsis Zoltán elmondta, sokat jelent számára a kitüntetés, mivel ez felhívja a figyelmet a komolyzenére, ami érzése szerint napjainkban egyre kevesebb jelentőséggel bír. A művész felidézte, hogy 1976 és 1983 között rendszeresen koncertezett Romániában, sokat foglalkozott George Enescu műveivel és az 1977-es földrengés idején is több jótékonysági hangversenyt adott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pósfai Gábor belügyminiszter részletesen beszélt a kormány sporttal kapcsolatos terveiről
exluzív!

Pósfai Gábor belügyminiszter részletesen beszélt a kormány sporttal kapcsolatos terveiről

A sport nagyon fontos az új magyar kormánynak is. Ami hangsúlyosabb lesz az eddigieknél, az a szabadidősport, de továbbra is az a cél, hogy Magyarország világversenyeket rendezzen és hogy támogassák élsportolóinkat – erről beszélt az InfoRádióban az Európai Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésének szünetében Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tényleg lenyomja az inflációt a mesterséges intelligencia?

Tényleg lenyomja az inflációt a mesterséges intelligencia?

Ha valóban termelékenységi forradalmat hoz a mesterséges intelligencia, akkor miért nem látjuk már most az infláció gyors csökkenését? A piacok és sok monetáris politikai döntéshozó hajlamos lehet túl korán beárazni az AI dezinflációs hatását, miközben a történelmi példák alapján a nagy technológiai forradalmak első szakasza jellemzően nem árcsökkenést, hanem beruházási boomot és inflációs nyomást hozott. Háromrészes cikksorozatunk harmadik részében azt vizsgáljuk meg, valóban megoldhatja-e az infláció problémáját a mesterséges intelligencia, és ha igen, mikor.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×