Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Budapesten a Queen!

Látványos koncert keretében, legnagyobb slágereit adja elő a Queen rockzenekar Paul Rogers énekessel ma este a Papp László Budapest Sportarénában.

Az este 8-kor kezdődő koncerten többségében régi slágerek hangoznak majd el, a Queen idén ősszel megjelent, The Cosmos Rocks című, új lemezéről mindössze három szám várható. Arról, hogy a zenekarnak mennyire fontos a budapesti fellépés, árulkodhat, hogy a koncert anyagát mobil hangstúdióban fogják rögzíteni.

A Queen a zenekar frontemberének, Freddie Mercurynak 1991-ben bekövetkezett halálát követően ritkán, alkalmi énekesekkel koncertezett. 2005 óta az együttes Paul Rogers, a Free és a Bad Company angol rockegyüttesek egykori énekesével lép fel, akivel legutóbb három évvel ezelőtt jártak Magyarországon.

A ma esti koncertről Márkus Éva, a szervező Live Nation Hungary munkatársa elmondta: "Látványos eseményre számíthatunk, több mint 10 kamion hozta a felszerelést, a színpad több mint 250 négyzetméteres lesz, amelynek mindkét oldalán és a közepén, illetve a dobos fölött is van kifutója. A hátteret egy óriás kivetítő adja, amit oldalsó kivetítők egészítenek ki".

Az 1970-ben alapított angol Queen együttes első sikereit az 1974-es Sheer Heart Attack, majd azt közvető A Night at the Opera című lemez hozta meg. A zenekar ebben az évtizedben olyan slágerekkel hódította meg közönségét, mint a Bohemian Rhapsody, a We Will Rock You, vagy a We Are the Champions.

A 80-as években David Bowie-val közösen készítették el az Under Pressure új változatát, ekkor írták többek közt a Radio Ga Ga és az I Want It All című slágereket, és az együttes több számot készített a Flash Gordon és a Hegylakó című filmekhez.

A Queen nemcsak lemezeivel, dalaival, de koncertjeivel is feltűnést keltett. Részt vettek a Live Aid jótékonysági koncerten, ők voltak az első nagy rock együttes, amelyik Dél-Amerikában turnézott. Szintén emlékezetes 1987-es budapesti fellépésük, aminek videófelvételét később a mozikban is bemutattak.

A zenekar viselt dolgai mellett a bulvársajtó a 80-as évek végétől kezdett cikkezni arról, hogy az énekes, Freddie Mercury AIDS beteg. Ezt az együttes frontembere végül egy nappal a halála előtt, 1991. november 23-án erősítette meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×