Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla musicalje az Operettszínházban

William Shakespeare: Szentivánéji álom című komédiájából készült a világ első worldmusicalje, amit a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében megrendezett premier után október 19-én a Budapesti Operettszínházban is bemutatnak.

A worldmusical kifejezés Szakcsi Lakatos Béla találmánya, elmondása szerint az ember zenéjét fejezi ki. Műfajok tekintetében magába foglalja a folklór, a jazz, a rock, az opera, a musical és cigányzene stílusjegyeit. Az alkotók szándékai szerint igyekeztek olyan zenei közeget teremteni, amivel a nézők mindennapjaik során találkoznak.

A musical dramaturgiailag követi a Shakespeare művét, Kerényi Miklós Gábor rendező elmondása szerint egyedül a Titánia és Oberon közti ellentétet erősítették fel, mivel Titánia nem bocsátja meg Oberonnak, amiért ő szerelmessé tette egy szamárba. Mindez a rendező olvasatában az emberek tetteinek felelősségére kívánja felhívni a figyelmet, ami a darab több témájában is visszaköszön.

Az előadásban 32 dal szólal meg, főbb szerepeiben pedig az Operettszínház ismert színészei láthatók, többek közt Janza Katalin, Szabó P. Szilveszter, Dolhai Attila, Peller Anna, Vágó Bernadett, Szabó Dávid, Földes Tamás és Bereczki Zoltán.

Kerényi Miklós Gábor az InfoRádiónak elmondta: az Operettszínház számára fontos, hogy magyar szerzők műveit is bemutassák, amelyek egyben irodalmi értéket képviselnek, vagy hordoznak valamilyen történelmi jelentőséget.

Szerző: Oláh András

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×