Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Barcsay-kiállítás a Haas Galériában

Húsz évvel ezelőtt hunyt el Barcsay Jenő festőművész, grafikus. A Haas Galériában október 17-én nyíló kiállatás a két világháború között készült munkáiba enged betekintést.

A Haas Galéria köz- és magángyűjteményekből összegyűjtött tárlata Barcsay eddig kevésbé ismert alkotói periódusát kívánja bemutatni. A kiállítás a galéria Merítés a KÚT-ból című sorozatának részeként valósult meg, amely a Képzőművészek Új Társasága művészcsoport tagjainak, és az általuk rendezett tárlatok szereplőinek munkásságát kívánja bemutatni. Az 1924-től 1949-ig működő csoport tagjai volt Czóbel Béla, Rippl-Rónai József, Szőnyi István és Vaszary János is.

Az október 17.-től december 6.-ig látható tárlat elsősorban Barcsay korai, a korszakot idéző műveiből válogat, amelyek közt szerepelnek alföldi és szentendrei tájképek, csendéletek és figurális kompozíciók is. Mint azt Haas János, a galéria vezetője elmondta, Barcsay korai munkáin tanárai mellett Cézanne és a kubisták hatása is érzékelhető.

Barcsay Jenő fejedelmi család leszármazottjaként 1900-ban született Katonán, Erdélyben. Gyerekkorában zenésznek készült, rajzolt és akvarelleket készített. 1919-ben Budapestre jött és beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula és Vaszary János voltak mesterei.

A főiskola elvégzése után ösztöndíjjal Párizsban tanult, majd hazatérése után Szentendrén telepedett le. 1931-től a Fővárosi Iparostanonc Iskola tanára, 1945-től nyugdíjazásáig a Képzőművészeti Főiskola anatómiai és szemléleti látszattan professzora. Legismertebb kötete, a Művészeti anatómia című szakkönyv, amely 1953-as megjelenése óta 17 kiadást ért meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×