Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

A világháború borzalmai is ihlették Lator László költészetét

"Az egyetlen lehetőség" című verseskötetéért Lator László költő kapta a Rotary Irodalmi Díjat. A Rotary Tabán klub által alapított, és idén először odaítélt díjat október 9-én osztották ki a New York Palotában.

Lator László az Európa Könyvkiadó felkérésére állította össze "Az egyetlen lehetőség" című verseskötetét 2007-ben, amelybe a szerző pályafutásának olyan verseit válogatta össze, melyeket időtállónak tartott, és még mindig kötődik hozzájuk. A verseket a költő az élet főbb állomásai szerint csoportosította, kirajzolódnak benne a főbb állomások; a születés, a gyerekkor, a szerelem és a halál, ugyanakkor műveinek időrendjét is igyekezett megtartani.

Lator László 1927-ben született a kárpátaljai Tiszasásváron, az akkori Csehszlovákia területén. A II. világháborúban először amerikai, majd szovjet hadifogságba esett, a breszt-litovszki - eredetileg szovjet civileknek fenntartott - átnevelő táborból sikerült megszöknie, és előbb Kárpátaljára, majd a szovjet-magyar határon átszökve Magyarországra menekülnie. A háború és a szökés képei hosszú éveken át kísértették a költőt, és az átélt borzalmak eleven emlékei verseinek, írásainak is visszatérő témái.

Lator László az InfoRádiónak elmondta, jelenleg két prózai művön is dolgozik, egyik egy memoár a másik egy esszékötet lesz, utóbbit a folyóiratokban és lapokban megjelent esszéiből válogatja össze, és egészíti ki új írásokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×