Ez különleges év a zenekar számára, ezért felhívtak és megkérdeztek, részt akarok-e venni az ünneplésben. Elvállaltam egy koncertet és nagyon élveztem, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérek a bandához. A budapesti koncerten el fogjuk játszani az olyan régi nagy slágereket, mint a Hi-de-ho, a You Made Me So Very Happy, a Spinning Wheel vagy az And When I Die, de új dolgok is lesznek. Játszunk majd egy Jeff Lorber-dalt, egy instrumentális számot, így a zenészeknek lehetőségük lesz egy kicsit elereszteniük magukat. Tényleg nagyszerű a műsor, remek koncert, amerre játszottuk az elmúlt egy évben, mindenhol nagyon élvezték.

Részese volt a '60-as, '70-es évek nagy generációjának, hogyan emlékszéik vissza azokra az évekre?

Van Amerikában egy híres vicc, miszerint, ha emlékszel a '60-as évekre, ott se voltál. De azért emlékszem, például játszottunk Woodstockban. A Blood, Sweat and Tears előtt voltam egy Blues Project nevű zenekarban, amivel felléptünk a Monterey Popfesztiválon, ahol Jimi Hendrixszel épp a koncertje előtt beszélgettem, sőt egy hot-dogot is megettünk együtt. Azok nagyszerű idők voltak. Emlékszem, milyen őrült ruhákat hordtunk, hogy New Yorkban telítve volt a levegő a füstölők és a pacsuliolaj illatával. És mind kísérleteztünk, nemcsak a zenében, hanem az irodalomban, a képzőművészetben - csodás évek voltak. Persze ez nagyrészt a vietnami háború elleni reakció volt, ami már nem volt olyan szórakoztató.

Hogy jött létre annak idején a jazz rock műfaja?

Úgy szoktak emlegetni minket, mint az első jazzrock együttes. Valószínűleg azért, mert egy fúvós szekciót is hozzáadtunk a rockzenekarhoz, és a fúvósok nemcsak szólókat játszottak, hanem jobban beépülő, dzsesszes témákat is. Hagytuk, hogy a szólisták többet játszanak és jammeljenek, így a jazz hatás kinyitott ez zárt, két és fél perces, egyszerű struktúrát. A fúvósok korábbi big band és jazztémákat dolgoztak fel, azt hiszem ez a két stílus elegyedett a zenénkben.