Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Három év börtönre ítélték a volt kormányfő feleségét

Három évi börtönre ítélte csütörtökön adócsalás címén egy bangkoki bíróság Podzsaman Sinavatrát, Thakszin Sinavatra bukott thaiföldi kormányfő feleségét.

Ez volt az első ítélet Thakszin egyik családtagja ellen, amióta a kormányfőt 2006. szeptemberében puccsal eltávolították a hatalomból.

Ugyancsak ebben az ügyben elítélték az asszony féltestvérét, ő szintén három évet kapott, valamint titkárnőjét is; utóbbi büntetése két év börtön lett.

A fellebbezésig valamennyiüket óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A volt kormányfő feleségének 150 ezer dollárt kellett letennie.

Az 59 éves dúsgazdag üzletember Thakszin 2001 és 2006 között volt Thaiföld miniszterelnöke. A királypárti főtisztek által végrehajtott puccs után Nagy-Britanniába menekült, ahol tavaly megvásárolta a Manchester City első ligás futball-csapatot.

Hazatérése után azonban tucatnyi ügyben eljárást indítottak ellene, felesége és közvetlen körük ellen. A volt kormányfő mindig is ártatlanságát hangoztatta és állítja, hogy politikai bosszúállás áldozata.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×