Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Pénteken kezdődnek a Kapolcsi Bűvészeti Napok

Művészetek völgye helyett idén Kapolcsi Bűvészeti Napok néven tartják meg július 25. és augusztus 3. között a 20. évfordulóját ünneplő Völgyfesztivált. Ebben az évben kevesebb programmal, ám rangos fellépőkkel, köztük Palya Bea, Hobo, Ferenczi György és a Budapest Ragtime Band koncertjeivel várják a szervezők az érdeklődőket.

Idén kevesebb programunk lesz, pihentetünk pár helyszínt, de lesznek kapcsolódó programok is a kapolcsi főprogramok mellett. Itt 416 programra kerül sor, főleg zenei és színházi programokra - mondta el az InfoRádiónak Márta István, a Kapolcsi Bűvészeti Napok fesztiváligazgatója.

Márta István kifejtette: a kapcsolódó programok közt szerepel Monostorapátin egy sátoros ünnep, református udvar Öcsön, Dörögdön Hősök háza, valamint Afrika-udvar Petenden. Így lesz plusz 200-220 program. Valamint lesz egy független program Nagyvázsonyban, Völgytornác címmel - vázolta a fesztiváligazgató.

Izgalmas, kicsit rögtönzött fesztiválra kerül sor, ami szokatlan lehet az eddigi évekhez képest - vélekedett a fesztivál igazgatója. Hozzátette: ennek az az oka, hogy pénzügyi problémáik voltak, de most már meg tudják tartani a Bűvészeti Napokat.

Kapolcson és Vigándpetenden kerül sor a Völgy gálaestekre. A szervező szavai szerint ez egy nagy cirkuszi sátor, ami 800 fő befogadására képes. Itt azok lépnek fel, akik ingyen, illetve zsíroskenyér és savanyúság ellenében jönnek a völgybe - mondta Márta István. Köztük lesz az Amadinda együttes, Palya Bea, Jordán Tamás, a Budapest Ragtime Band, Sipos Mihály és Másik János.

Újdonság az is, hogy sok fiatalt léptetünk föl - jegyezte meg. Hirdettünk egy pályázatot önkéntes fellépők számára, erre 250 pályamű érkezett be, főleg zenekarok, kisebb részben színházi csoportok. Közülük 75 csoportot tudunk fölléptetni - vázolta Márta István.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×