Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Erős, vállalható" program és jobb körülmények az idei Szigeten

Idén rövidebb lesz a Sziget Fesztivál, de a program nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét - mondta az InfoRádiónak Gerendai Károly főszervező. Idén is fellép a Killers, valamint az Iron Maiden, Alanis Morissette, Jamiroquai és a Sex Pistols. A magyar előadók között láthatja a közönség a Kispál és a Borz zenekart, a Pannonia Allstars Ska Orchestrát és a Tankcsapdát is.

A Sziget Fesztivál idei programja 95 százalékban készen áll, és 10-15 százalékkal több jegy kelt már el a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatta az InfoRádiót a rendezvény főszervezője. A zenei program nemzetközi viszonylatban is erős, vállalható - jelentette ki Gerendai Károly.

Bár idén nem hét-, hanem csak ötnapos lesz a fesztivál, a mínusz egyedik napon, augusztus 11-én tartják majd a Magyar Dal Napját, a nulladikon pedig az Iron Maiden lép fel - fűzte hozzá a főszervező.

A zárónapon az amerikai Killerst láthatják a vendégek, de a húzónevek között találjuk a kanadai Alanis Morisettet, a brit Jamiroquait és a szintén brit Sex Pistolst.

A Világzenei Nagyszínpadon fellép többek között a Muzsikás együttes, Goran Bregovic és zenekara, a Csík zenekar Lovasi Andrással és Ferenczi Györggyel, valamint a Besh O Drom.

Gerendai Károly szerint idén még komfortosabb lesz a Sziget: nagyobb lesz a megvilágított területek aránya, és több konténervécé, illetve -zuhanyzó kerül a fesztivál területére.

A gáton körbefutó utat is kivilágítják, és ide terelik majd a járműforgalmat, ezáltal kulturáltabb körülmények között sátrazhatnak majd ezen a részen a látogatók - tette hozzá a Sziget Fesztivál főszervezője.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×