Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.17
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Négy nap Wagnerrel és A Nibelung gyűrűjével a Művészetek Palotájában

A harmadik Budapesti Wagner-napok alkalmából Richard Wagner A Nibelung gyűrűje tetralógiájának mind a négy operáját bemutatják június 19-e és 22-e között a Művészetek Palotájában. A monumentális előadásokat, egyedülálló módon, négy egymást követő napon tekinthetik meg az érdeklődők.

A maga idejében Richard Wagner reformernek, sőt, forradalmárnak számított: a korabeli operák hagyományait megtagadva kialakított egy új drámatípust, a zenedrámát. Ennek legnagyszerűbb megvalósulása A Nibelung gyűrűje című tetralógia négy operája - mondta az InfoRádiónak a Művészetek Palotája komolyzenei szerkesztője.

A Rajna kincse, A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya összefüggő története az ősi germán mondavilágban, a Nibelung-mondakörben gyökerezik, az egyes operák szövegét pedig maga Wagner írta - tette hozzá Fenyő Gábor.

Az első két operát tavaly mutatta be a Művészetek Palotája, míg a második kettőt idén állítják színpadra. Ezek bemutatója után a négy művet egy sorozatban, négy egymás utáni napon is megtekinthetik az érdeklődők, úgy, ahogyan azt Richard Wagner megálmodta - magyarázta az intézmény komolyzenei szerkesztője.

Az előadások zenei vezetője Fischer Ádám, közreműködik az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar. Az énekeseket nemzetközi stábból válogatták, ám minden darabban lesznek magyar művészek is. A Nibelung gyűrűje-sorozatot Hartmut Schörghofer állítja színpadra - mondta Fenyő Gábor.

Az, hogy az operákat négy egymást követő napon adják elő, magyar különlegesség, és hatalmas megterhelést jelent mind a zenészek, mind az énekesek számára - jegyezte meg a Művészetek Palotája komolyzenei szerkesztője.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×