A batáviaiak összeesküvése Julius Civilis vezetésével című vásznat 300 millió koronáért (8,3 milliárd forint) kínálják, ám 750 millió koronára becsülik a tényleges értékét. A batáviaiak - egy germán törzs tagjai - fellázadtak a rómaiak ellen Kr. u. 69-ben. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor leteszik az esküt vezetőjüknek, Julius Civilisnek.
A kép jelenlegi birtokosa a pénzszűkében lévő svéd Királyi Szépművészeti Akadémia. Rembrandt 1661-62-ben festett művét eredetileg az amszterdami városházának szánta, de az végül visszautasította, ezért árverésen adták el.
Svédországba öröklés révén került és 1798-ban adományozták a szépművészeti akadémiának, amely a Nemzeti Múzeumban helyezte letétbe - 1866-tól ott látható, és az eladáshoz kötött feltétel azt jelenti, hogy ott is marad.
Olle Granath, az akadémia titkára elmondta, hogy a kép eladásával kiállítások rendezéséhez és más célokra szereznének pénzt szerezni, és tekintettel az eladás körülményeire, a becsült értéknek akár 60 százalékát is készek elengedni.
Ami a potenciális vevőkört illeti, Granath szerint svédek és külföldiek is lehetnek. Az akadémia már puhatolózott. Többen is jelezték, hogy másokkal együtt "nem tartják lehetetlennek" az üzletet.
Magyar Pétert leöntötték, itt az ügy folyománya




