eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Babos Gyula: "A saját utamat jártam"

A kiemelkedő zenei és előadóművészeti tevékenység elismerésére alapított Liszt Ferenc-díjat vehette át pénteken Babos Gyula jazz-gitáros. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitárművész-tanára az InfoRádiónak elmondta: szeretne idén is sokat koncertezni és új lemezre is készül.

Ön szerint előadói kvalitásai, vagy inkább zenepedagógiai munkássága indokolja a Liszt-díjat?

Nem tudom kettéválasztani. Életem utolsó 35 évében egyik tevékenység sem került a másik elé. Játszom és beszélgetek azokkal a fiatalokkal, akik hozzám kerülnek, akikkel összehoz minket a sors. A konvencionális tanulási formákat szerettem volna megújítani, azt szerettem volna, ha nem tanítani kell, mert én azt nem tudok, hanem segíteni a felfedezést, az önmegvalósítást. Imádok muzsikálni, imádom a saját zenéimet elmesélni és ez a kettő nagyon szorosan összetartozik. Ha nem hallatszik nagyon önteltnek, én a saját utamat jártam. A gyökereimből, melyekből táplálkoztam, ezer lehetőség adódott a muzsikusi lét megalkotására. Mindig az engem érdeklő dolgokat próbáltam megálmodni, létrehozni és megmutatni. Ez az évek során létrehozott egy összefüggő láncot.

Mit tartogat a 2008-as év Babos Gyula és rajongói számára?


Remélem, sikerült sokat és sok embernek játszani. Amellett, hogy az iskolai feladatomat a fiatalokkal töretlen intenzitással folytatom, szeretnék egy újabb albumot, mert úgy érzem, hogy a fejemben most megint van valami. A módszer eltér majd az eddigitől, amikor beültünk a stúdióba és egy menetben feljátszottuk a lemezt a rögzítés összes fázisában. Most részenként, gondolatonként, érzésenként rögzítem ezeket a stúdióban és az általam legjobbnak vélt dolgok kerülnek a lemezre.

Mikor lesz a felvétel?

Nem hiszem, hogy ősz előtt.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×