Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elhunyt Fasang Árpád

Életének 66. évében, hosszú betegség után elhunyt Fasang Árpád zongoraművész, kulturális diplomata, Magyarország volt UNESCO-nagykövete - tudatta a család.

Fasang Árpád zenész családban született 1942. december 9-én, Orosházán. Zongoratanulmányait 1957-ben kezdte a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1962-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke volt, ahol 1969-ben zongoraművészi és tanári kitüntetéses diplomát szerzett.

Pályakezdő kora óta publikált zenei tárgyú cikkeket és tanulmányokat, 1974-ig a Muzsika című folyóirat szerkesztője volt, párhuzamosan zenei rendező a Magyar Rádiónál.

Ezután meghívták három évre Finnországba tanítani. 1977 és 1991 között a Magyar Nemzeti Filharmónia szólistájaként koncertezett.

1991-ben kinevezték az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága főtitkárának, ezt a posztot 1994-ig töltötte be, majd 2000 és 2004-ig UNESCO-nagyköveti rangban tevékenykedett Párizsban.

1992-ben megalapította a Magyar-Francia Ifjúsági Alapítványt, amelynek 2005-ig volt elnöke. 1995-től 1999-ig az Európai Demokrata Fórum magyar szekciójának igazgatójaként is dolgozott. 2006-ban a Thomas More Intézet magyar szekciójának elnökévé választották.

Több értékes francia kitüntetéssel ismerték el kulturális szolgálatát: 1995-ben a Francia Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát, 2001-ben pedig a Francia Becsületrend lovagi címet kapta meg. Számos könyve és tanulmánya jelent meg franciául.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×