eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Elhunyt Szőke György

Elhunyt Szőke György, az irodalomtudomány doktora, a Miskolci Egyetem emeritus professzora. A neves József Attila-kutatót 73 éves korában érte a halál - tudatta a József Attila Társaság és a család.

Szőke György 1935. március 29-én Budapesten született. A szaratovi és a moszkvai egyetemen orosz nyelv, irodalom és filológia szakon, az ELTE bölcsészettudományi karán magyar nyelv és irodalom szakon tanult.

Oktatott a József Attila Tudományegyetemen tanársegédként, később adjunktusként, tanszékvezetőként, majd docensként. Ezt követően az ELTE főiskolai tanára, 1994-től a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének egyetemi docense volt.

Az irodalomtudomány doktora címet 1992-ben szerezte meg. Kutatási területéhez tartozott a huszadik század magyar irodalmának története, elsősorban József Attila költészete.

Foglalkozott az orosz irodalom XIX. századi történetével, pszichológiával, pszichoterápiával, pszichoanalízissel, érdekelődési területe kiterjedt az irodalompszichológiára, az irodalomelméletre és a szövegelemzésre is.

Szőke György a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Modern Filológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság és a József Attila Társaság tagja volt.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×