eur:
401.73
usd:
364.37
bux:
73353.06
2024. október 4. péntek Ferenc

"Selmeczi Roland nem kapta meg a hozzá méltó feladatokat"

Selmeczi Roland viszonylag kevés jó szerepben tudta megmutatni a közönségnek, milyen is ő valójában - fogalmazott Balázs Péter a 38 éves korában elhunyt színművészre emlékezve. Selmeczi Roland szerdán Szolnokról Budapest felé tartott, amikor Újhartyán közelében halálos autóbaleset szenvedett. Szolnokon épp egy Hunyady-darab főszerepét próbálta.

Főiskolás kora óta ismertem Rolandot, a Vígszínházban hosszú évekig kollégák voltunk - mondta az InfoRádiónak a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

Balázs Péter nagy tehetségű színésznek tartotta a színművészt, aki csak a pályája elején kapta meg az őt megillető szerepeket.

Talán éppen kényszerűségből kezdett sokat szinkronizálni; a hangja bársonyos volt, illett majdnem minden hősfigurához - mondta a direktor.

Hatalmas szerepeket szinkronizált, de igazi színész volt. Sokszor beszélgettünk arról, mennyire rosszul esik neki, hogy nem kapja meg a hozzá méltó feladatokat, ezért szerencsét próbált vidéken, így került a soproni Petőfi Színházhoz - emlékezett vissza Balázs Péter.

Úgy hozta a sors, hogy Szolnokon lettem igazgató, és már az első évad összeállításakor megkerestem, hogy jöjjön el hozzánk vendégnek. A Fekete szárú cseresznye című Hunyady Sándor-darabot néztük ki számára; nagyon neki való volt. Január 8-tól próbáltunk, február 15-én lett volna a bemutató - mondta a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

Nagy képességű színész volt, jó állapotban. Remekül vette a próbák során az akadályokat. Tragikus, ami történt - fűzte hozzá Balázs Péter.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×