Újabb kulturális háborút robbantott ki az amerikai Time magazin az Egyesült Államok és Franciaország között. A magazin európai kiadásában ugyanis arra kérték az olvasóikat, hogy nevezzenek meg egy, nemzetközileg is ismert francia művészt.
A Time maga csak egyetlen nevet tudott megemlíteni, a veterán énekes Johnny Hallyday-ét, nem felejtve el megemlíteni, hogy a sztár a héten bejelentette: 2009-ben befejezi a turnézást, mert már túl öregnek érzi magát.
Az amerikai magazin szerint több ezer francia művész csak a magas állami támogatásnak köszönhetően volt képes fennmaradni, miközben külföldön csak nagyon kevesek lettek sikeresek.
A Time azt írta, hogy a szürrealizmus és impresszionizmus szülőhazáját mára London és New York is lekörözte. A magazin összehasonlítva az 1960-as évek újhullámos filmjeit a jelenlegi terméssel, sajnálkozva állapítja meg, hogy az évi 200 francia film többsége "alacsony költségvetésű semmiség".
Hasonlóképpen, a francia nyelv gyengélkedése miatt egyre kevesebb regényt fordítanak le idegen nyelvre.
Ha ez még mind nem lenne elég, a Time hozzátette: manapság egyetlen, Debussyhez vagy Ravelhez hasonlítható francia zeneszerző sincsen, hasonlóképpen Charles Aznavour és Edith Piaf énekesi tehetségét sem éri el egyetlen honfitársuk sem, miközben amerikai és brit zenészek uralják a popzenét.
A franciák természetesen ellentámadásba lendültek, melynek megindítója Maurice Druon író, a francia Tudományos Akadémia tagja volt. "Nem, a francia kultúra nem halott!" című cikkében a művész azt fejtegeti, hogy semmi más nem történt, mint megindult a négy-öt évente rendszeresen megjelenő amerikai franciaellenes láz.
"A kultúrát nem a heti mozibevételek határozzák meg. A kultúra időtálló. Mint közönségének nagy része, a Time szerzője is összekeveri a kultúrát a szórakoztatással. Lehet-e egy művész jelentőségét dollárokban mérni?" - teszi fel a kérdést Maurice Druon.
Egy másik megszólaló, a Nouvel Observateur szerzője, Didier Jacob szerint a probléma gyökere az amerikaiak francia kultúraképében keresendő.
"Ha ezt matematikai formulára lehetne egyszerűsíteni, akkor az nem más lenne, mint De Gaulle + Sartre + bagett + Sophie Marceau melle = francia kultúra" - vélekedett Didier Jacob.
Valóban, ha közelebbről megvizsgáljuk a francia kultúra helyzetét, akkor azért mégsem olyan elszomorító a kép. Pierre Boulez zeneszerző és karmester, Natalie Dessay operaénekesnő például egyaránt világszerte ismert személyiség, és kevés országban lenne elképzelhető, hogy egy filozófus (jelen esetben Bernard-Henri Lévy) rendszeresen fellépjen a televízióban a legnézettebb műsorsávokban.
Azt ugyanakkor a véleményformáló Liberation napilap cikkírója is elismeri, hogy a Time kritikájának van némi alapja. "A felgyorsult világban nehézséget okoz a tömegkultúrában is jelentős teljesítmény elérése. De álljunk meg egy pillanatra! Mi a helyzet az amerikai kultúrával Párizsból nézve? Brad Pitt, mint Humphrey Bogart utóda? Madonna, mint Billie Holiday követője?" - teszi fel a - kétségtelenül jogosnak tűnő - kérdést a francia lap.
Kutyahalakkal árasztották el a Balatont