Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben, 1940-től a debreceni egyetemen szerzett latin-magyar szakos diplomát. 1945-ig tanított, majd a Vallás- és közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett.
1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még abban az évben visszavonták tőle, és elbocsátották állásából; egészen 1958-ig nem publikálhatott.
A költőként indult Szabó Magda 1958 után regény- és drámaíróként tért vissza.
A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget.
Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be.
Munkásságát a többi között József Attila- és Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal és Prima Primissima díjjal ismerték el. Szabó Magda 90 éves volt.
Európa Kiadó: az életmű reneszánsza
Szabó Magda magyarságát és a magyarságában európaiságát hangsúlyozta Barna Imre, az író köteteit gondozó Európa Könyvkiadó vezetője.
Szabó Magdánál "magyarabb és a magyarságában európaibb szerzőt (...) elképzelni sem lehetne" ilyen hagyományosan világirodalmi profilú könyvkiadónak, mint az Európa Könyvkiadó - mondta a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas írónőt méltatva Barna Imre.
Életművének "valóságos reneszánsza" van - folytatta Barna Imre -, kiemelve, hogy a hatalmas életmű nem tehető múlt időbe: az írónak nemcsak a régi munkái arattak közönségsikert, nemcsak a korábbi művei keltek "új életre" az elmúlt 10 évben, hanem olyan új alkotás is született, mint a Für Elise, amely "az Európa elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sikere".
Mind szerettük őt. Ronggyá olvastuk műveit, élveztük történeteit, örültünk az elismeréseinek. Büszkék voltunk rá - olvasható a kulturális tárca búcsúztatójában.
"Óriásként távozott közülünk. Óriás volt tehetségben, óriás a kultúrában, óriás lélekben. És mi most mind egy kicsit kisebbek vagyunk nélküle" - áll a nekrológban.
Távozása pótolhatatlan vesztesége a magyar irodalomnak, de - egyik legtöbbet fordított írónkként - a külföldi könyvbarátoknak is - írta a Fidesz frakcióvezetője.
Személyisége, munkássága előtt tisztelettel fejet hajtunk, hozzátartozói és a magyar irodalom barátainak fájdalmában osztozunk - olvasható Navracsics Tibor közleményében.
Szijjártó Péter üdvözölte az Osztrák Szabadságpárt győzelmét