Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

"Visszatértem, és azért vagyok itt, hogy szétrúgjak néhány hátsót"

"Visszatértem, és azért vagyok itt, hogy szétrúgjak néhány hátsót" - jelentette ki John Lydon, a Sex Pistols frontembere, miután megérkezett Nagy-Britanniába, hogy ismét színpadra álljon.

A híres/hírhedt punkegyüttes annak alkalmából ad ismét koncertet a Brixton Acadamy-ben, hogy harminc évvel ezelőtt jelent meg a Never Mind the Bollocks... Here's The Sex Pistols című albumuk.

A múlt héten a Sex Pistols már adott egy kicsi, zártkörű koncertet Los Angelesben, Lydon lakóhelyén. Az ezt megelőző négy évben nem játszott a banda.

John Lydon akkor büszkén jelentette be, hogy mindössze a koncert kezdete előtt három órával kezdtek próbálni. Ígérete szerint az elkeseredett belharcairól is híres bandája most nagyon együtt lesz.

Olyan lesz, mint az Arsenal játéka: csapatmunka - tette hozzá kedvenc csapatára utalva.

A Sex Pistols most több koncertet ad a londoni Brixton Academy-ben, majd Manchesterben és Glasgow-ban lépnek fel.

Az egész úgy kezdődött, hogy lesz egy koncert a Brixtonban. Úgy gondoltuk, hogy talán ötezren akarnak látni minket, de aztán ez egy "nagyobb szörnyé" vált, mint amilyet bármelyikünk is el tudott volna képzelni - jellemezte a fellépést váró érdeklődést az énekes.


Ez szörnyen fárasztó lesz az öreg manduláknak. Van egy csomó sikítás, amit valahogy ki kell erőltetni. És mi aztán igazán nem vagyunk azok, akiket a háztömb legfittebb fickóinak lehetne nevezni - mondta John Lydon.

A Sex Pistols a '70-es évek polgárpukkasztó punkmozgalmának elsőszámú zenekara volt Nagy-Britanniában. A banda 1975-ben alakult, majd három év múlva feloszlott. 1996-ban ismét összeálltak; legutóbbi koncertjüket 2003-ban adták.

A csapat az eredeti - John Lydon (Johny Rotten), Steve Jones, Paul Cook és Glen Matlock - felállásban lép színpadra.

A banda egy tagja, Sid Vicious, aki 1977-ben Matlockot váltotta, 1979-ben, mindössze 22 éves korában, kábítószer-túladagolásban meghalt.

A Never Mind the Bollocks... Here's The Sex Pistols című album 1977 októberében jelent meg, és olyan, ma már klasszikus számok szerepelnek rajta, mint a God Save the Queen, a Pretty Vacant, az Anarchy in the UK és a Holidays In The Sun.

A God Save the Queen megjelenésekor nem hangozhatott el a BBC-ben, de így is a második helyre jutott a slágerlistán, bár egyes feltételezések szerint a sorrendet manipulálták, tekintettel a királynő trónra lépésének 25. évfordulójára.

A zenekar tavaly helyet kapott a rockhírességek csarnokában, az amerikai Rock and Roll Hall of Fame-ben.

Amikor a beiktatásra szóló meghívót megkapták, az együttes a honlapjára beszkennelt kézzel írt feljegyzésben válaszolt: "Nem jövünk. Nem vagyunk a majmaitok".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×