Több mint négyszáz kiegészítés vagy módosítás érkezett eddig az illetékes tárcához a színházi törvény első koncepciójához. Bár a kulturális miniszter nem sürgette a törvény gyors megalkotását, az eredeti tervek arról szóltak, hogy decemberben az Országgyűlés elé kerül a javaslat.
Jelenleg úgy tűnik: a számos módosítás igencsak megnehezíti az ezen dolgozó szakmai grémium feladatát. A törvény koncepciójának tervezetét október elsején hozta nyilvánosságra az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Minden előadóra vonatkozna
A korábbi megnevezéshez képest a tervezet megalkotói már nem a színházi-, hanem az előadóművészeti törvény kifejezést használták, mert a javaslat már nem csupán a teátrumok működését szabályozná, hanem a zenei- és táncművészeti intézményekét is - számolt be róla korábban Szabó István, az Országos Színháztörténeti Intézet igazgatóhelyettese, a törvényt kidolgozó bizottság tagja.
Hozzátette: a fő cél az volt, hogy átláthatóbbá, tisztábbá tegyék a finanszírozást, és emellett jobb munkakörülményeket teremtsenek.
A tervezetet már eleve a színházi szakmai szervezetek által benyújtott javaslatok, valamint a zenei- és táncművészeti szervezetek korábbi kezdeményezési alapján készítették.
A koncepció szerint a szervezeteknek, színházaknak mintegy regisztrálniuk kellene a rendszerbe, és ez alapján juthatnának hozzá az állami forrásokhoz.
A nyilvántartásba vételkor nagyon pontosan rögzíteni kell a feltételeket - hangsúlyozta az Országos Színháztörténeti Intézet igazgató-helyettese. Vagyis az önkormányzatoknak számot kellene adniuk arról, hogy a színház vagy más művészeti szervezet költségvetésének mekkora hányadát garantálják.
Adókedvezmény a művészeti intézményeknek
A javaslat pontosan szabályozza az előadóművészek munkaviszonyát, hogy milyen kötelezettségekkel, mely ellátásokra, kedvezményekre jogosultak.
Fontos változás lenne még, hogy a művészeti intézmények - bizonyos feltételek mellett - adókedvezményt vehetnének igénybe. Szabó István hangsúlyozta: erre azért van szükség, mert a jegybevételből származó pénz pusztán az intézmények kiadásainak 20-25 százalékát fedezi.
A törvényjavaslat fontos eleme még az Előadóművészeti Tanács létrehozása, amelynek feladata a döntések előkészítése, a szakmai tanácsadás és véleményezés lenne. A szakmai képviselők jelenleg is dolgoznak az eredeti koncepcióhoz beérkezett módosító javaslatok feldolgozásán.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten