Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.2
bux:
147828.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Emlékezés a nagybőgő Paganinijére

Pege Aladárra, a hazai dzsessz meghatározó zenészére emlékeznek csütörtökön és pénteken Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban; a kétnapos rendezvényen kiváló hazai és külföldi zenészek sora lép fel, de látható majd hangszerkiállítás és fotótárlat is - közölte a szervező intézmény vezetője.

A világ egyik legismertebb bőgőse az 1990-es évektől kezdve számos kulturális program vendégeként gyakran megfordult Szolnokon, és eközben nagyon szoros baráti kapcsolatot alakított ki a városi művelődési intézmény menedzsmentjével, amely kötelességének érzi, hogy emlékét őrizze, ápolje - mondta Farkasházi István, a kulturális központ ügyvezetője.

Tájékoztatása szerint a Pege Aladár Jazz Napok programjának csúcspontja a csütörtökön 19 órakor kezdődő koncert lesz, amelyen bemutatót tart a világhírű amerikai basszusgitáros, Seth Horan.

A magyar kiválóságok sorában fellép Babos Gyula, Csepregi Gyula, Egri János, Kőszegi Imre, Fogarasi János és László Attila. Az esten szintén résztvevő Sárik Péter Trió egy Pege Aladár emlékére írt szerzeményt is megszólaltat.

Az 1939-ben született Kossuth-díjas bőgőművész, zeneszerző és dzsesszmuzsikus 2006-ban hunyt el. Pege Aladár - akit a nemzetközi kritika a nagybőgő Paganinijének titulált - a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb, világszerte elismert egyénisége volt.

Az emlékére rendezett kétnapos fesztivál idején a kulturális központ aulájában folyamatosan látogatható hangszerkiállítást és börzét rendeznek be, amelyet hangszerbemutató színesít.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×