Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.28
bux:
147462.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Sztrájkra készül Hollywood

Sztrájkra készül a hollywoodi forgatókönyvírók szervezete, mert nem lát más megoldást a bérviták megoldására. A döntésről pénteken egyeztetnek, és ha a munkabeszüntetés mellett döntenek, akkor húsz év után ez lesz az első ilyen jellegű akció az amerikai filmiparban.

A forgatókönyvírók és a gyártó cégek képviselői szerdán sem tudtak megállapodni anyagi kérdésekben. Az írók azt követelik, hogy kapjanak jutalékot a filmek után, amelyeket DVD-n is kiadnak, vagy elektronikus eszközökön - például mobiltelefonon - válnak elérhetővé. A producerek szerint azonban az a követelés elfogadhatatlan.

A forgatókönyvírók pénteken döntenek, és ha a sztrájkot választják, akkor lekerülhet több sikeres tévésorozat is a képernyőkről - igaz, nem azonnal. A döntés pedig szinte borítékolható, a forgatókönyvírókat tömörítő WGA ötezer tagjának 90 százaléka ugyanis a sztrájkra szavazott.

"Nem hiszem, hogy a kollégák valóban sztrájkolni akarnának, a szavazással azonban egyértelműen kinyilvánították, hogy a tárgyalásokat folytató bizottság mögött állnak" - jelentette ki Dave Garrett forgatókönyvíró, aki beszámolt arról is, hogy a teremben tapsvihar tört ki, amikor ismertették a voksolás eredményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Példátlan zavart okozott az Egyesült Államok történelmi küldetése: a GPS-rendszerekre is hatást gyakorolhatott

Példátlan zavart okozott az Egyesült Államok történelmi küldetése: a GPS-rendszerekre is hatást gyakorolhatott

Jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában a NASA idén áprilisi Artemis-2 küldetésének indítása, ami átmeneti és helyi pontatlanságokat idézhetett elő a GPS-rendszerekben - írta meg a Space.com. Az eredményekről közzétett, egyelőre szakmai lektorálás előtt állló tanulmány egyik szerzője szerint a küldetés során használt SLS-rakéta által keltett légköri anomáliák olyan erősek voltak, hogy akár az önvezető autók és a drónok biztonságos navigációját is veszélyeztethették volna.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×