Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147604.76
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyeztetés a színházi törvény munkaanyagáról

A táncegyütteseket és a zenekarokat érintő témákról tárgyaltak a színházi törvény munkaanyagáról folyó egyeztetések szombati fordulóján a szakmai szervezetek képviselői az Oktatási és Kulturális minisztérim képviselőjével - közölte a Magyar Színházi Társaság ügyvezeto titkára.

Vajda Márta elmondta: a táncos szervezetek képviselői azt szorgalmazzák, hogy a balettársulatok többsége ne színházakon belül, gazdaságilag is önálló egységként működjenek, ahogy például a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett.

Hangsúlyozta: a törvénytervezet alapjaival egyetértettek a jelenlévők, de egyes fogalmi meghatározások tisztázására még szükség van. Hozzátette: nem egyértelmű egyebek mellett az Előadómvészeti Tanács szerepe és felépítése.

Vajda Márta elmondta: az egyeztetés résztvevői október 30-án újabb fordulót tartanak. Szólt arról is, hogy a jövő héten a vidéki és a budapesti színházigazgatók is külön tárgyalnak a munkaanyagról.

A kulturális tárca október elsején tette közzé a színházi törvény koncepció-tervezetét, amely a színházak, a zenei és táncművészeti intézmények működését, állami támogatását és munkajogát szabályozza. A szakmai szervezetek november 9-ig véleményezhetik a dokumentumot.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×