Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
322.58
bux:
148220.13
2026. november 5. csütörtök Imre

Megszűnik a múzeumok ingyenessége

A Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint rövidesen megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége. Baán László helyesli a tervet, mert elmondása szerint csak az általa vezetett közgyűjtemény évi 100 millió forintot veszít azon, hogy 2004 óta bárki ingyen nézheti meg az állandó tárlatokat.

A főigazgató az InfoRádióban elmondta: az állami múzeumok állandó kiállításait az ország 2004-es, európai uniós csatlakozása óta lehet ingyen megnézni. Mint mondta, múzeuma már akkor tiltakozott ez ellen.

Egyrészt azért, mert a magyarok ezt a gesztust nem kapták meg máshol, azaz míg nálunk mindenki ingyenesen láthatta a kiállításokat, külföldön fizetni kell a tárlatok megtekintéséért.

Szerinte a kevesebb mint egy mozijegy árába kerülő belépő senkit sem tart vissza, a diákoknak vagy családosoknak pedig ezután is kedvezményeket lehet adni.

Ráadásul szavai szerint az ingyenes kiállítások sokak szemében értéktelennek tűnnek, holott az állam rengeteget költ ezek fenntartására.

Hangsúlyozta: csak a Szépművészeti Múzeumnak éves szinten 100 millió forintos veszteséget jelent az, hogy az állandó kiállítások ingyenesen nézhetők meg.

Baán László arról is beszámolt, hogy két különleges kiállítás is várja a látogatókat. A Friedensreich Hundertwasser művészetét bemutató tárlat már látogatható, a "Picasso, Klee, Kandinszkij" című kiállítás pedig október 26-án nyílik.

A főigazgató szavai szerint a varázslatos különcnek nevezett Hundertwasser több mint száz műve látható. A kiállítás főleg az alkotó képzőművészetét mutatja be, de fotókon az építészeti munkái is felelevenednek.

Hanganyag: Szûcs Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×